Azt kérte esküvői vendégeitől, hogy fizessék ki saját köszönőajándékukat

Forrás: Shutterstock -
esküvő érdekesség köszönőajándék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy port kavart a Facebookon egy esküvői poszt, amelyben egy menyasszony 5 dollárt (körülbelül 1700 forintot) kért fejenként a vendégektől a köszönőajándékért.

Az esküvői köszönetajándékok általában kis apróságok, mint például kártyák, csokoládék vagy díszek, amelyekkel a házasulandó pár megköszöni a vendégek részvételét a nagy napon.

A menyasszony által megosztott képen egy lelakatolt doboz látható, amelyben a köszönőajándék (egy lottószelvény és néhány kisüveges rövidital) rejtőzik. A vendégeknek nem volt kötelező kifizetni az 5 dollárt, de aki nem tette, az nem volt esélyes a nyereményre. Fizetés után mindenki húzhatott egy kódot, és ha valaki szerencsés volt, az ő kódja nyitotta ki a lakatot.

Forrás: Shutterstock

A menyasszony büszkén osztotta meg a Facebookon az ötletét, azonban a többi felhasználó nem tartotta szimpatikusnak a megoldást. Sokan kritizálták azért, mert pénzt szedett be a köszönőajándékért, mondván, ez gusztustalan és tiszteletlen a vendégekkel szemben.

Az egyik kommentelő így fogalmazott:

Egy másik hozzászóló azt írta, hogy ilyen helyzetben inkább hazament volna és magával vitte volna a nászajándékot is. A felháborodott kommentelők szerint az esküvőknek a szerettekkel való együtt ünneplésről kellene szólnia, nem pedig a pénzgyűjtésről – írja az nlc.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.