Alekosz elárulta, miért nem emlékszik rá Kokó annak ellenére, hogy korábban együtt bokszoltak

Kovács István Kokó Alekosz boksz Nagy Alekosz Kovács Kokó István
Nagy Alekosznak nemritkán vannak meredek, sokaknál biztosítékot kiverő állításai. Ilyen volt az is, amit múlt pénteken Hajdú Péter műsorában mondott: ő és Kokó együtt bokszoltak a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesületben (KSI), sőt még az edző is gyakran keverte össze őket.

Kovács István tagadja, hogy együtt sportolt volna Alekosszal, annál is ikább, mert a 90-es évek elején, több sikeres verseny után már Németországban bokszolt, sőt, a Bors kérdésére azt is elárulta, hogy azt se tudja, kicsoda Alekosz.

Ám a celebnek erre is megvan a magyarázata, amit a Facebookon osztott meg a nagyérdeművel:

Alekosz szerint Kokó csak azért nem emlékszik rá, mert ő álnéven szerepelt a sportiskola bokszolói között. Hogy miért?

"A világbajnok csak azért nemtudta megmondani azt, hogy ki az a Nagy Alekosz, mert én kérem álnéven voltam a sportiskolában. Abban az időben - 1990 Alekoszként irritáltam volna a prolibokszolókat. Nagy Sándor - Sanci lettem. Így szólítottak.

Természetesen a Központi Sportiskolába apám által kérvényezett jelentkezésemkor a curriculum vitae tartalmazta a hiteles Alekosz anyakönyvi nevet. Így történhetett, hogy a világbajnok nem tudta fölismerni a nevemet. Nincs harag bennem" - írta posztjában a valóságshow-hős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.