Megkapták a bírósági végzést: döntés született L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga gyermekelhelyezési ügyében

Instagram -
bíróság döntés gyermekelhelyezés
L.L. Junior - ideiglenesen ugyan - hetente többször láthatja két és fél éves kislányát. A rapper és Körtvélyessy Kinga pénteken kapták meg a bírósági végzést.

"Nehéz beszélnem erről, mert mindennek, amit mondok, súlya van. Először heti kétszer lehet nálam, aztán alvással együtt, utána, a harmadik szakaszban pedig heti két éjszakát tölthet nálam. Most jó ideig nem szeretnék nyilatkozni, mert egy folyamatban levő ügyről van szó, és nem szeretnék senkit befolyásolni. Azért küzdök, hogy heti legalább három napot kaphassak a lányommal. Nagyon szeretjük egymást" - nyilatkozott a Blikknek Junior, aki cáfolta, hogy heti öt napra szeretné magánhoz venni a kislányt.

L.L. Junior, Körtvélyessy Kinga és kislányuk, Lili Instagram

"Annyit szeretnék, ha a kislányom legalább heti három napot lenne velem úgy, hogy a testvérével együtt nőhessenek fel. Lacikának már csak egy testvére maradt, és szeretné tartani a kapcsolatot a kishúgával. Édesanyámnak pedig a vére a lányom, vágyik arra, hogy láthassa, foglalkozhasson vele" - mondta a rapper, aki a pletykák szerint szakított fiatal barátnőjével, Dárdai Blankával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.