3 + 1 alapszabály az edzéshez, ha fogyni szeretnél

Forrás: Shutterstock -
alapszabály sport edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha kezdő életmódváltó vagy, esetleg ha már egy ideje benne vagy a sport, az edzés világában, de mégsem érzed elég hatékonynak, akkor ezeket az alapszabályokat érdemes figyelembe venned. 
  • A kivitelezés az első

Akár az edzőtermi edzésben találtad meg önmagadat, akár bármilyen másik sportban, az első lépést már megtetted. Találtál egy olyan mozgásformát, amit szívesen végzel. A következő lépés legalább ennyire fontos, ugyanis mit sem ér az egész, ha a hatékonyság kárára megy, vagy éppen sérülésveszélyes a kivitelezés. Minden sportnak, és azon belül minden gyakorlatnak megvan a helyes technikája. Nagyon fontos, hogy ezzel tisztában legyünk a már említett sérülésveszély elkerülése végett, ráadásul a helyes kivitelezéssel hozhatjuk ki magunkból a legtöbbet. Ezzel tudjuk maximalizálni a hatékonyságot. Húsz rosszul kivitelezett felüléssel mit sem érsz, de már negyedennyi jól kivitelezettel elkezdheted fejleszteni az izomzatodat. Ugyan a személyi edzésnek megvan az ára, de ha valóban elszánt vagy az életmódváltás kapcsán, ennél jobb befektetést nem is találhatnál. Mindenképpen érdemes szakmai segítséggel elindulni, neked is nagyobb sikerélményed lesz.

A rosszul kivitelezett gyakorlattal nem érünk el semmit Forrás: Shutterstock
  • Fokozd a terhelést

Testünk egy idő után hozzászokik a terheléshez. Ez is oka lehet a gyakran előforduló fogyásmegállásnak. Éppen ezért, bizonyos időközönként, érdemes növelni a terhelést a fejlődés érdekében. Növeld a sorozatszámot, vagy dolgozz nehezebb súlyokkal, így még többet kihozhatsz magadból, és tovább serkentheted a teljesítőképességedet.

  • Kardió kontra súlyzós edzés

Edzőteremben alapvetően kardió és erősítő jellegű edzéseket lehet végezni. Sokan úgy tartják, hogy aki fogyni akar, annak kizárólag kardióedzést, annak, aki izmosodni akar, kizárólag súlyzós edzéseket kell végeznie, de ez egyáltalán nincs így. A kardió, azon kívül, hogy szuper állóképességet ad, és fogyaszt, ha jól csináljuk, a szívre, a keringési és légzőrendszerre is pozitív hatást gyakorol, így nem iktatható ki akkor sem, amikor izmot akarunk növelni. Ugyanígy van fordítva is: azért, mert fogyni akarunk, nem végezhetünk kizárólag kardiómozgást. Az izomnövelésnek ugyanis a fogyásban is nagy szerepe van.

Aki izmosodni akar, annak nem csak súlyzós edzéseket kell végeznie Forrás: Shutterstock
  • Étkezz jól

Az egészséges életmódot 30%-ban a sport, 70%-ban a megfelelő étrend határozza meg. Életmódváltóként, fogyókúrázóként rengeteg hibába bele lehet esni, a divatdiétáktól kezdve a koplaláson át a szénhidrátmegvonásig. A kiegyensúlyozott táplálkozásnak nagyon fontos része a változatos és rendszeres étkezés, a minőségi alapanyagok használata, de a folyadékfogyasztás is.

Hihetetlen átalakulás! Pocakosból lett tiszta izom mindössze fél év alatt ez a férfihttp://www.life.hu/ez-zsir/20190621-matt-ellengold-eletmodvaltasanak-atalakulasanak-tortenete.htmlHiába érezte, hogy elvesztette a kontrollt a teste és az élete felett, sokáig ennek ellenére sem tudott életmódot váltani. A 38 éves Matt Ellengold végül egy átlagos délutánon ismerte fel, hogy nem lehet tovább halasztani, és több oldalról is segítséget kért, hogy változtatni tudjon az életén. Ez Zsír!Origo40 perc a tökéletes bikinialakért – edzésre fel!http://www.life.hu/ez-zsir/20190621-40-perces-edzes-a-tokeletes-bikinialakert.htmlA jó munkához idő kell, a nyári alak sem egy edzés után alakul ki. Ha viszont már nem sok választ el tőle, vagy éppenséggel most vágnál bele az életmódváltásba, hiszen az soha nem késő, akkor ajánljuk ezt a teljes testet átmozgató gyakorlatsort. Ez Zsír!Origo400 km, napi egy óra alvás – Élete legnehezebb versenyére készül az ultramaratonista Lubics Szilvia http://www.life.hu/ez-zsir/20190620-lubics-szilvia-ultramaratonista-elete-legnehezebb-versenyere-keszul-ultra-gobi-400-km.htmlLubics Szilvia élete eddigi legnehezebb megmérettetésére készül. A háromgyermekes anyuka 2006 óta teljesít ultratávokat, idővel pedig egyre inkább érdekelni kezdték azok a versenyek, amelyeket extrém körülmények nehezítenek. A háromszoros Spartathlon (246 km)-nyertes Szilvi hamarosan elindul élete legnagyobb kihívásokat jelentő versenyére. Ez Zsír!--5 ok, amiért hazai zöldségeket és gyümölcsöket fogyasszhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190605-ezert-fogyassz-hazai-magyar-zoldsegeket-es-gyumolcsoket.htmlVégre itt az igazi szezon, amikor már tényleg bűn import gyümölcsöt vagy zöldséget fogyasztani. Ennek ellenére sajnos a nagyobb áruházakban gyakori, hogy nem a hazai termékek kerülnek ki, így érdemes tudatosan, körültekintően választani. Ez Zsír!OrigoSikertörténet! 28 kilót fogyott, pedig alig változtatott az étrendjénhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190607-sarep-baggott-eletmodvaltasanak-fogyasanak-tortenete.html16 éves korában kezdett el komolyabb túlsúlyt felszedni, de csak a második gyermeke születése után határozta el, hogy lefogy. Sarep Baggott fél év alatt óriási változást ért el, pedig az étrendjében apró változtatásokat eszközölt csupán. Ismerd meg Sarep életmódváltásának történetét! Ez Zsír!OrigoA nyár slágere: mindent a repcérőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190529-a-repce-jotekony-hatasai-es-felhasznalasai.htmlA repcéről elsősorban mindenkinek a május elején virágzó óriási, sárgán vibráló mezők jutnak eszébe. Felhasználásának lehetőségeiről, jótékony hatásairól már kevesebbet tudunk, pedig rendkívüli hatásai miatt a mindennapi étrendbe kívánkozik. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.