Egészségügyi problémái miatt lemondásokkal jár Sándor Péter élete

Forrás: RTL Klub -
Operettszínház egészségügyi problémák Sándor Péter (színész)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Operettszínház, valamint a 200 első randi című sorozat színésze nagy rajongója a magyar konyhának. Kedvenc étele a csülkös pacal, azonban az utóbbi időben erről is le kellett mondani egészsége megóvása érdekében.

Az Operettszínház színésze, Sándor Péter mindig kirobbanó formában van. Rendszeresen edz, sportol, hogy jól bírja a fizikailag igencsak megterhelő színpadi előadásokat.
„A foci örök szerelmem, kezdetben futballista szerettem volna lenni. Aztán bekerültem egy színjátszókörbe és úgy éreztem, ez a közeg az, amelyben ki tudom magam fejezni. Így lett a színészet az én utam, de amikor csak tehetem focizok, sőt sokszor relaxálok úgy, hogy behunyom egy pillanatra a szemem és gondolatban rúgom a bőrt" – árulta el a színész az RTL Klubon látható Kalandozóban.

Egészségügyi problémái miatt lemondásokkal jár Sándor Péter élete Forrás: RTL Klub

Sándor Péter a sok mozgás mellett a táplálkozására is odafigyel. Bár az utóbbi időben áttért a reform ételek fogyasztására, kedvencei a nehéz, zsíros ételek.
„Sajnos olyan egészségügyi problémáim vannak, különösen az emésztésemmel, hogy emiatt mostanság inkább csak könnyű, reform ételeket fogyasztok. Pedig a csülkös pacal a gyengém! Ahogy a bajai halászlevet, úgy ezt is, szinte bármelyik napszakban meg tudnám enni. Egyszer még az osztálykirándulásról is majdnem lemaradtam a csülkös pacal miatt. Megálltunk egy autópályán, ahol volt egy csárda. Megláttam, hogy van csülkös pacal és leragadtam ott. Már mindenki keresett, mikor beállítottam a buszra a csülkös pacallal. Ennyire szeretem, ahogy azokat a háziasszonyokat is akik jól tudják elkészíteni ezt az ételt" – vallotta be a színész.

Így fest futás után Tatár Csilla Margot Robbie-kénthttp://www.life.hu/ez-zsir/20190811-igy-fest-futas-utan-tatar-csilla-musorvezeto-margot-robbiekent.htmlMargot Robbie hasonmásává szűrőzte magát Tatár Csilla. A műsorvezető viccesen kommentálta a végeredményt. Ez Zsír!OrigoIronman-versenyre készül Gömöri András Mátéhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190810-ironman-versenyre-keszul-gomori-andras-mate.htmlPolyák Lilla férje, Gömöri András Máté Ironman-versenyre készül. Ez Zsír!--Újra bomba formában Nagy Adrihttp://www.life.hu/ez-zsir/20190809-ujra-bomba-formaban-nagy-adri.htmlNagy Adri elárulta, hogyan sikerült leadnia a terhesség során rárakódott plusz kilókat. Ez Zsír!OrigoKitiltották Kínából, a versenyzést azonban nem adja fel az ultramaratonista Lubics Szilvihttp://www.life.hu/ez-zsir/20190808-lubics-szilvit-kitiltottak-kinabol-masik-futoversenyen-indul.htmlAhogy arról mi is beszámoltunk, az ultramaratonista Lubics Szilvi az elmúlt évben az Ultra Gobi 400 elnevezésű versenyre edzett, ami éppen ma, augusztus 9-én rajtolt volna. A világ egyik legkeményebb futóversenyéről az utolsó pillanatban tiltották ki a külföldi indulókat. Szilvit megdöbbentette a váratlan hír, de aztán hamar újragondolta a lehetőségeket, hiszen ahogy ő fogalmaz: "Erős vagyok, de ahhoz nem vagyok elég erős, hogy feladjam!" Ez Zsír!OrigoA futás az egyik legjobb stresszlevezető sporthttp://www.life.hu/ez-zsir/20190806-a-futas-az-egyik-legjobb-stresszlevezeto-sport.htmlEgy friss kutatás bizonyította, hogy a futás a stresszoldás egyik leghatékonyabb módja. Ez Zsír!OrigoSzületett tehetség! Bekötött szemmel edz a 11 éves bokszoló kislányhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190806-kira-makogonenko-11-eves-ukran-lany-igazi-boxtehetseg.htmlValószínűleg ezt nevezik született tehetségnek. Egy 11 éves ukrán kislány már most úgy bokszol, hogy a profiknak is leesik tőle az álla. Álma, hogy olimpiát nyerjen. Ez Zsír!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.