Dühös kisgyerek: nem hiszti, hanem segítségkérés – Hogyan reagáljunk jól szülőként?

Amikor egy kisgyerek nem kapja meg, amit szeretne, vagy nemet mondanak neki, gyakran tapasztalhatunk erőteljes érzelmi reakciókat. Egy dühös arckifejezés, morgás vagy csapkodás elsőre ijesztő is lehet, de a valóságban ezek mind a fejlődés részei. A kicsik még tanulják, hogyan fejezzék ki az érzéseiket és hogyan szabályozzák azokat. Sokan közülünk felnőttként is úgy érezzük: nem kaptunk megfelelő mintát a harag kezelésére. Így amikor a saját gyermekünk szembesít minket a heves érzelmekkel, mi magunk is tanácstalanok lehetünk. Ha azonban következetesen, támogatóan reagálunk a gyerek indulataira, egy idő után azt látjuk majd, hogy egyre ügyesebben fejezi ki az érzéseit, jobban meg tudja nevezni azokat, és magabiztosabbá válik érzelmileg. Ez a belső biztonság nemcsak a gyermekkort teszi könnyebben kezelhetővé, hanem az egész életére kihat. És bár egy dühös kisgyermek kezelése nem mindig könnyű, minden türelmes pillanat egy hatalmas lépés az érzelmi fejlődés útján.
Ahogy Emily Edlynn a parents.com-on írja: a gyermekünk még akkor is tanul, amikor mérges. A legnagyobb ajándék tehát, amit adhatunk neki, hogy mellette állunk, támogatjuk, és megtanítjuk, hogy az érzései értékesek – akkor is, ha azok időnkként nehezen kezelhetők.
Az érzelmek – főként a düh –, sokunk gyerekkorában tabunak számítottak. Talán azt láttuk, hogy a felnőttek kiabáltak, vagy éppen némán elvonultak, amikor mérgesek voltak. Ezért nem csoda, hogy ma is ódzkodunk a harag megnyilvánulásától.
A gyerekek felé pedig gyakran azt kommunikáljuk: szabad kimutatni érzelmeket, de a harag kivétel. Pedig a düh is egy érzés, amely ugyanolyan jogot formál a megélésre, mint az öröm vagy a szomorúság.
A harag hirtelen fellépő, erőteljes érzelem, amelynek kezelése és megfogalmazása magas szintű agyi funkciókat igényel. Egy kisgyerek azonban még nem képes egyszerre észlelni az érzést, megállítani az impulzust és szavakba önteni azt. Ahogy Emily Edlynn is rámutat, sok felnőtt számára is komoly kihívás ez. Miért várnánk hát el egy ilyen összetett folyamatot egy hároméves gyermektől?
A „scaffolding”, vagyis az egyéni igényekhez igazított támogatás lényege az, hogy ott segítjük a gyerekeket, ahol éppen tartanak. Ha a gyerek már nem üt, csak az arckifejezésével vagy hangokkal adja tudtunkra a haragját, az már komoly eredmény. Nem várhatjuk el, hogy azonnal szavakkal és teljes önkontrollal kezelje az indulatait.
A következő cél, hogy testileg is megtanulja megnyugtatni magát és megtapasztalja: a harag nem veszélyes, és nem is kell tőle félni.
A kisgyerekeknek segítségre van szükségük ahhoz, hogy le tudjanak csillapodni. Ez egy közös megnyugvási folyamat: a mi nyugodt jelenlétünk segít abban, hogy a gyermek idegrendszere is fokozatosan lecsillapodjon. Lehet ez egy ölelés, kézfogás, egy nyugodt légzési ritmus, amit átvesznek tőlünk. A lényeg, hogy mi magunk is megőrizzük a hidegvérünket, hiszen egy zaklatott szülő csak fokozza a gyerek feszültségét.
A legfontosabb lecke, amit a gyerek tanulhat: hogy minden érzés rendben van. Ha mi is nyíltan megmutatjuk, hogyan kezeljük a saját haragunkat – például ha elmondjuk, hogy mérgesek vagyunk, de megpróbálunk megnyugodni –, akkor azt tanulja meg, hogy a düh nem félelmetes, és nem veszélyes.
Ezzel megerősítjük benne azt az érzelmi bátorságot, amelyre felnőttkorában is szüksége lesz.
Az érzelmek megengedettek, de a viselkedés szabályozásra szorul. Fontos különbséget tenni aközött, hogy érezhet dühöt, de nem ütheti meg a másikat. Ezt egyszerű mondatokkal közvetíthetjük: „Értem, hogy nagyon dühös vagy, de nem szabad megütni senkit.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.