Melyik szülőnktől örököljük intelligenciánkat? A tudomány felfedi!

A genetika egyik legizgalmasabb területe a veleszületett intelligencia, mellyel már közel négy évtizede foglalkoznak. Kiderült ugyanis, hogy melyik szülőtől örököljük intelligenciánkat. Az eredmények évtizedek felméréseiben jelenthetnek áttörést.
A genetika, más néven az örökléstan tudománya már az 1980-as évek óta kutatja az emberi intelligencia öröklődését. Számos kísérletet végeztek a témában, egerektől kezdve egészen az emberkísérletekig, az eredmények pedig teljesen szembemennek a közvélekedéssel.
Az rajzolódott ki ugyanis, hogy az intelligencia öröklődésében az anyai gének meghatározók, az apai DNS szinte teljesen elhanyagolható.
Minderre az X-kromoszómát vizsgálva jutottak a tudósok, ugyanis ezen a kromoszómán helyezkednek el azok a gének, melyek a kognitív gondolkodásért felelős agyi területek fejlődéséért felelősek.
Anyáinktól az X, apáinktól az Y-kromoszómát örököljük, és az előbbin elhelyezkedő intelligenciagének aktiválódnak. Ennek az az egyszerű oka van, hogy anyáinknak mintegy kétszer annyi intelligenciáért felelős génje van, így azok nagyobb valószínűséggel segítik elő a gondolkodásért felelősterületek fejlődését.
Érdekes, hogy apáinktól is örökölhetünk intelligencia géneket, ezek azonban nem képesek aktiválódni.
Több lebilincselő kísérletet is végeztek arra vonatkozólag, hogy a veleszületett intelligencia az anyától származik. Egy 1994 és 2012 között végzett hosszú távú felmérés eredménye például azt hozta ki, hogy minden módosító tényezőt figyelembe véve az anya IQ-ja volt a legmegbízhatóbb előre jelzője az utód intelligenciájának.
Egy másik tanulmány arra is rávilágított, hogy az anyai kötődés is meghatározó: azok a gyerekek, akiknek anyja kielégítette érzelmi és intellektuális igényeiket, mintegy 10%-kal nagyobb volt a hippokampuszuk, mint azoknak, akikkel érzelmileg távolságtartók voltak. Ez az agyi terület többek között a memóriáért, stresszkezelésért felel, de szerepe van a térérérzékelésben is.
Hangozzék bármilyen jól, a veleszületett intelligencia csupán 40-60 %-ban tesz hozzá az emberi IQ-hoz.
Olyan tényezők, mint a környezet, oktatás, érzelmi biztonság, agyi stimulációk, valamint a személyes környezettől is függ. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az intuíció, temperamentum kialakulásában az apai géneknek jut nagyobb szerep, gyereknevelésben aktívan részt vevő apák pedig ugyanúgy nyomot hagyhatnak a gyerek kognitív fejlődésében, mint az anyák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.