Jó néhány éve mókás mémek formájában robbant be az aputest fogalma a köztudatba. Világsztárok azóta is büszkén vállalják, ha a hasuk inkább domborodik, mintsem kockásodik. Kutatások szerint ez a testalkat több lehet, mint egy trend. Az aputest iránti vonzalomra pedig a biológia és az emberi viselkedést kutató tudományágak adhatnak választ.
Két korábbi tanulmány kimutatta, hogy az egyedülálló nők 75 százaléka az aputestet részesíti előnyben az izmos testalkattal szemben, a feleségek 83 százaléka pedig büszke arra, hogy ilyen testalkatú párja van. A nők 78 százaléka azt mondta, hogy az aputest bizonyos értelemben az önbizalom jele. Úgy tűnik, a nőket nem érdekli a kockahas. A kutatók úgy gondolják, hogy az aputestű pasikat a hölgyek szeretetteljesnek, gondoskodónak és megbízhatónak gondolják. Ennek a tudományos oka pedig az lehet, hogy az edzett testű férfiak magasabb tesztoszteronszinttel rendelkeznek, ami az agresszivitásért és a fokozott nemi vágyért, ezáltal a hűtlenségért is felelős.
Egy, a férfiak egészségével foglalkozó szaklapban megjelent tanulmányban tízezer férfit vizsgáltak meg, és azt találták, hogy az apák átlagosan 2 kilogrammot híztak a gyerekük megszületése után. Az apaság gyakran olyan kihívásokkal járhat, amelyek miatt a szálkás testalkat fenntartása már kevésbé lesz fontos. A stressz, az álmatlan éjszakák, valamint a gyerekbarát, kalóriadús ételek megnehezíthetik az egészség életmód követését.
Ahogy a nőknek a saját testük elfogadásához óriási erőt adott a plus size modellek megjelenése a divatvilágban, a férfiaknak is segít, hogy világsztárok is felvállalták kevésbé szálkás, apás pocakjukat. Így lett egyfajta bálvány egy időre Leonardo DiCaprio, Vince Vaughn és Chris Pratt, vagy a balfék szerepeiről ismert, igazán aputestű Seth Rogen. Az említett világsztárok időközben megszabadultak a pluszkilóktól – talán egy szerep kedvéért volt erre szükség, vagy egyszerűen azért, mert ők maguk is tisztában vannak vele, hogy az orvosok továbbra is a rendszeres testmozgást és az egészséges táplálkozást tartják a legfontosabbnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.