Lábujjhegyen lépkedni és nem beszélni róla

Ezért is kell felkarolni, beszélni és írni róla, kiállni és felhívni rá a figyelmet. 2015 májusában készítettünk legutóbb cikket arról, hogy a magyar nőket mennyire nem foglalkoztatja a változókor. Biztos ezt az oldalt is sokan be fogják zárni itt, most, hogy kiderült, hogy a klimaxról lesz szó, ez ugyanis egy olyan tabutéma, ami hiába fontos, ignoráljuk. Pedig az életünk múlik rajta.

Mert ez nem csak a testi változásokról szól, hogy mi történik a szervezetben, mi lesz a hormonokkal, hová tűnik a menstruáció, és hogy megérkezik-e a beígért elhízás vagy a rettegett hőhullámok. Mindezektől és még megannyi tünettől, amelyekkel már foglalkoztunk, alapjaiban változik meg egy nő életminősége. És nemcsak a testi felépítése és az egészsége, de

És ha ezt a változást nem a pozitív irányból közelíti meg, hanem mumusként tekint rá, romlásnak ítéli meg, és csak az elmúlást látja benne, akkor igencsak boldogtalan 30-40 évnek néz elébe.

„A múlt századfordulón a nők várható élettartama körülbelül 55 év volt, ez mára 85 évre nőtt. Akkoriban nem sok hölgyet érintett a menopauza kellemetlensége, mert egyszerűen nem volt lehetőségük átélni. A változókor időszaka viszont mára egy társadalmi és népegészségügyi probléma lett, tekintettel arra, hogy a nők az életük egyharmadát ezt követően élik le, ami egy nagyon aktív életszakasznak számít” – állítja dr. Fekete István szülész-nőgyógyász szakorvos, aki a Life.hu sztárszerzőjével, Szily Nórával, dr. Buda László pszichiáterrel és Nyertes Zsuzsa színművésznővel arra kereste a választ, hogy a lányok, asszonyok mégis miért nem képesek/mernek nyíltan beszélni valami olyanról, ami 45 éves koruk után az életüket és a mindennapjaikat határozza meg. Mert ha hihetünk a statisztikának, és tényleg 85 évig élhetünk, akkor itt bizony nemcsak pár klimaxszal töltött hónap átvészeléséről, hanem konkrétan egy 40 éves időszakról van szó.

Ha nem mondjuk ki, akkor nincs is?

Alapvető tagadásmechanizmus a nőknél, hogy hisszük, ha valamiről nagyon nem akarunk tudomást venni, ha szándékosan nem foglalkozunk a problémával, ha úgymond nem teremtjük, akkor az nem is létezik. De hiába koncentrálunk baromi erősen, a dolgok megtörténnek velünk, és eljönnek értünk. A változókor is ilyen, mi pedig eldönthetjük, hogy beleállunk, vagy inkább hosszú évekig tiltakozunk ellene.

Szily Nóra szerint nem is a változókor a helyes kifejezés erre az életszakaszra, inkább a változás kora, mert abban benne van annak a lehetősége, hogy képesek vagyunk megváltoztatni a dolgokat. Hogy ne csak passzív elfogadók, hanem aktív alakítók is legyünk. Hogy a beletörődés helyett igenis cselekedjünk, tegyünk valamit. Mert felkészülhetünk rá. Mert a tünetek csökkenthetők, kezelhetők, a felmerülő problémák pedig ma már az élettel tökéletesen összeegyeztethetők.

A most 57 éves Nyertes Zsuzsa is úgy döntött anno, hogy homokba dugja a fejét. Így szól az ő története: „Harmincöt évesen szültem, nekem akkor kezdődött el az igazi nőiesség. Negyvenöt évesen, amikor 10 éves volt a Zsuzsó, még eszembe sem jutott a változás kora. Fogamzásgátlót szedtem előtte is, és utána is, egészen 46 éves koromig. Akkor egy nagyon kedves nőgyógyász megkérdezte, mi a túrónak szedek még fogamzásgátlót. Akkor abbahagytam, és ahogy leálltam vele, soha többé nem jött vissza...”

„Abszolút felkészületlenül ért. Olyannyira, hogy már vissza sem mentem az orvoshoz, pedig nekem iszonyú tüneteim voltak. Égtek az ereim, rosszul lettem tévéműsorban, izzadtam, ha idős nénit láttam, sírtam, ha terhes asszonyt láttam, sírtam. A hiperérzékenységről pedig azt hittem, hogy depresszió.”

Mindkét oldal retteg a témától

Dr. Fekete István említett egy amerikai kutatást, amely azt vizsgálta, hány olyan nő van, aki a nőgyógyászánál legalább szóba hozza a menopauzát. Hányan merik egyáltalán felhívni az orvosuk figyelmét arra, hogy elkezdődött a folyamat, hogy bizony új szakaszba léptek, és talán innentől kezdve máshogyan kellene alakítani a kezeléseket is. A felmérésből az derült ki, hogy a nőknek mindössze a 20-30%-a, vagyis kevesebb mint egyharmada vállalta fel az őt érintő problémákat a saját szakorvosa előtt. „De azt is megnézték, hogy a nőgyógyászok milyen arányban tesznek fel ezzel kapcsolatos kérdéseket. Itt kicsit jobb, 40-45% volt az arány, de ez is kevesebb mint a fele.

A nők minimum az életük egyharmadát ebben az időszakban élik le. És ez egy nagyon aktív életszakasz. A gyerekek már kirepültek, így kicsit többet tudnak foglalkozni önmagukkal és a karrierjükkel. Az pedig nagyon fontos, hogy azért, mert valaki a fogamzóképességét elveszíti, az nem jelenti a nőiessége elvesztését. Itt nem szabad párhuzamot vonni. Ez ellen minden szereplő tud tenni, és kell is” – mondja a szülész-nőgyógyász.

Passzív beletörődőből aktív cselekvő

„A menopauzával járó kellemetlen tünetek, hőhullámok, izzadás, kedélyhullámzások mellett súlyos betegségek is felléphetnek a szervezetben beállt változások következtében: az ösztrogén lecsökkent szintje ugyanis megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, illetve gyakori a csontritkulás is” – idéztük egyik régebbi cikkünkben dr. Ács Nándor, a Magyar Menopauza Társaság elnökének szavait, aki elmondta, hogy a korábban létező menopauza-központok mára nagyrészt megszűntek, így nincs szervezett kerete a változókorban lévő hölgyek kivizsgálásának.

„Emiatt valóban csak a betegeken múlik, hogy elmennek-e az orvoshoz. Ilyenkor minden hölgynek érdemes elvégeztetni különböző szűrővizsgálatokat, vérvizsgálatot, mammográfiát, megelőzve ezzel a komolyabb problémák kialakulását. Ráadásul az egyéb tünetek is enyhíthetők különböző módszerekkel.”

Vagyis nem szabad arra várni, hogy ezek a kellemetlenségek maguktól elmúljanak. Nem lehet elhallgatni és a szőnyeg alá söpörni, ha eljutottunk az életünknek ehhez a fejezetéhez, mert ez egy olyan hosszú szakasz, amit nem lehet folyamatos tagadásban végigélni. Hormonterápiák, különböző kezelések és gyógykészítmények egész sora segíthet ma már azon, hogy az életminőség csak olyan mértékben változzon meg, amivel boldogan együtt lehet élni. De csak akkor, ha merünk róla beszélni.