Régi idők szexszimbólumai: az 1920-as évek és Clara Bow

2018.02.02.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Cikksorozatunkban régi korokba teszünk utazásokat, hogy a történelem kezdeteitől egészen a közelmúltig egy-egy ikonikus nőalak figuráján keresztül megvizsgáljuk: mi számított az adott időszakban szépségideálnak és kívánatosnak. A legújabb részben a sok szempontból forradalmi 1920-as évekbe látogatunk, a némafilmsztár Clara Bow kíséretében.

Miután a cikksorozatunkban kitárgyaltuk már az őskor, az ókor, a középkor, a reneszánsz, a 18. század, a 19. század és a 20. század első éveinek egy-egy szépségideálját-szexszimbólumát, most következzék a zajos 1920-as évek — legalábbis jobb híján ezzel a kifejezéssel lehetne lefordítani a „roaring twenties” szóösszetételt, ami szinte állandó jelzőjévé vált nemzetközileg a korszaknak.

Ami rendkívül mozgalmasnak bizonyult a szexualitás kultúrtörténete szempontjából is: ha a hatvanas éveket a szexuális forradalommal szokás azonosítani, akkor a húszas évek is megérdemel minimum egy kis előforradalmi jelzőt, hiszen korábban sosem látott folyamatok indultak be a nyugati társadalmakban, ha ekkor még csak a népesség egy kisebb szeletét érintve is.

Nők a korabeli viseletben egy kávézó teraszán Forrás: AFP

A modernizáció ekkor kapott erőre annyira, hogy már a hétköznapi életet is befolyásolta: autók, rádió, mozi elterjedése, egyáltalán a modern nagyvárosi lét igazi létrejötte. Ezzel párhuzamosan pedig mulatók, újfajta zenék (jazz), újfajta táncok (például a charleston) születtek, először lehetett nyílt téma a szexualitás (például erotikus regényekben, filmekben), kialakult az éjszakai élet, nem függetlenül a korszak bűnözési hullámától sem: a szesztilalom idején született meg például az igazi szervezett alvilág. Közben a társadalmi szerepek is változtak:

a nők például egyre több országban harcoltak ki maguknak szavazati jogot, mentek egyetemre és kezdett általánossá válni az is, hogy nem csak háziasszonyként tevékenykednek, de ők is dolgoz(hat)nak.

Az 1920-as években a nők egyre nagyobb önállóságra és jogokra tettek szert Forrás: AFP

Ennek megfelelően a korszak szexideálja mintha a férfiak félelmeinek megtestesítője is lett volna (ami, mint tudjuk, mindig egyszerre izgató is): a férfikontroll alól kiszabaduló, magabiztos, és persze aztán szabadossá/provokatívvá/erkölcstelenné váló nő.

Ezt a jelenséget pedig szépen megtámogatta a korabeli mozi, hisz ekkor született meg a femme fatale elődje, azaz a vamp. A vamp eredetileg női vámpír volt (Theda Bara színésznő egyik híres szerepe nyomán), de idővel általános kifejezéssé vált a filmvászon olyan nőire, akik elveszejtik a férfiakat a rájuk gyakorolt szexuális hatalmuknál fogva. Hiszen ezek a nők már szexuálisan aktívak, öntudatosak, és sohasem birtokolhatók teljesen, kiismerhetetlenek, és épp ezért izgalmasak, gyakran félvilági foglalkozásúak, és nagyon nem jó ötlet velük kezdeni — mégsem tudnak nekik ellenállni a férfiak. Úgy is mondhatjuk, hogy a vampok személyében először lett szexideál a „rosszlány", akinek a korszak emancipációs folyamatait tükrözve immár rövid is lehetett a haja (és ha valami először volt lehetséges, abból persze divat lett), fiús az alakja, lapos a melle és a feneke, akár már nadrágot és térdet sem takaró szoknyát is felvehetett, füstös a szemhéja és füstölgő a hosszú cigarettaszipkája, egyáltalán: már cigarettázhatott és ihatott nyilvános helyen!

Ennek a típusnak a leghíresebb, leginkább körülrajongott képviselője Clara Bow színésznő volt, akire mindössze 16 évesen figyeltek fel egy magazin moziszereplőket kereső pályázatán, de akinek ezen nyeremény minél hatékonyabb realizálásában az is sokat segített, hogy a diáklány egyenruhájában ment el a megbeszélésre a hollywoodi stúdiófőnökhöz.

Clara Bow, a 20-as évek szexszimbóluma Forrás: AFP

Mondjuk, más divatos szerelése nem is lett volna: Clara Bow gyerekkora meglehetősen viharosan telt, az apja mindig új dolgokba fogott, és pénz híján állandóan költöztek, az anyja pedig mentális betegséggel küzdött, ami miatt egy ponton a saját lányát is megkísérelte megölni, és intézetbe kellett zárni. Gyerekkorában a kis Clarát a lányok kiközösítették a külseje és a szegénysége miatt, így aztán a fiúkkal játszott és moziba járt — később pedig ő lett a fiús külsejű mozisztár, akinek tulajdonságai pont találkoztak a korízléssel.

A húszas években rengeteg némafilmben szerepelt, a leghíresebb közülük az Az a bizonyos... volt, és Clara Bow-t ennek eredeti címe nyomán nevezték el „It-girl"-nek. És hogy mi volt „az a bizonyos..."? Hát a szexepil, amivel levette a lábukról a férfiakat a mozivásznon és a nézőtéren egyaránt.

Clara Bow Az a bizonyos (It) című filmben Forrás: YouTube

A karrierje csúcsán (1929-ben) egyetlen hónap alatt 45 ezer rajongói levelet kapott, a stúdiók pedig a tutibiztos befektetés szinonimájaként emlegették, hiszen minden egyes filmje legalább a dupláját termelte a gyártási költségeinek. Ekkora sztárként természetesen a magánélete is mindenkit foglalkoztatott: a szintén ebben a időszakban komoly tényezővé váló bulvárújságok megírták róla, hogy exhibicionista, hogy leszbikus, hogy nemi betegségben szenved, hogy drogfüggő, és a többi. Clara Bow jogi útra terelte az ügyeket, és a kor egyik híres sajtópere után az egyik lapvezetőnek 8 évre börtönbe is kellett mennie.

Minden egyes filmje legalább a dupláját termelte a gyártási költségeinek Forrás: AFP

Clara Bow már csak azért is az 1920-as évek tipikus nőideálja, szexszimbóluma és mozisztárja, mert az évtized végén megjelenő hangosfilm már nem az ő világa volt. Bevallottan ellenérzései is voltak a technikával kapcsolatban, nem szerette a saját hangját és akcentusát, és noha készített aztán néhány (nem is sikertelen) hangosfilmet is, de 1933-ban visszavonult a színészkedéstől. A szintén szakmabeli, majd később politikusi pályára lépő férjével, Rex Bellel egy nevadai farmon éltek, egészen az 1965-ben bekövetekezett haláláig.