Közel 45 év után találta meg anyja gyilkosát a hollywoodi színész, Dylan McDermott. Mint kiderült, az ügyet annak idején a rendőrség tussolta el, hogy fedezze magát.

A színész mindössze 5 éves volt, amikor 1967 februárjában lelőtték az édesanyját. Aznap este anyja drogos és börtönviselt szeretője, John Sponza kizárta connecticuti otthonukból a kisfiút. A gyerek nem sokkal később kiabálást, majd egy lövést hallott a házból. Diane McDermott holttestét egy végzetes fejlövéssel, hordágyon vitték el a rendőrök, később azonban véletlen balesetnek minősítették a dolgot, és lezárták az ügyet.

AFP

Ez így is maradt 45 évig, mígnem tavaly a színész kérdéseket tett fel a rendőrségnek, és az ügy újbóli megnyitását kérvényezte. Kezdetben nem sok eredménnyel járt a dolog, mivel az akkortájt született jelentések és fotók egész véletlenül elvesztek. Az ügy érintettjeinek újbóli meghallgatásával azonban sikerült fényt deríteni a történtekre. Ahogy azt Dylan mindig sejtette is, Sponza ölte meg az édesanyját, a rendőrség azonban eltitkolta bűnösségét, és eltussolta a gyilkosságot - írja a Daily Mail.

Valószínűleg azért nem vizsgálták meg alaposabban az ügyet, mert Sponza rendőrségi besúgóként "dolgozott", sok mindent tudott a helyi maffiáról. A gyilkosság után egyébként a férfi azt hazudta, hogy McDermott anyja önkezével vetett véget az életének. A golyó azonban hátulról, bal kéz felől csapódott a koponyájába, míg a nő jobbkezes volt. A sztori nem állta meg a helyét, de egy nyomozó sem tett fel kérdéseket az üggyel kapcsolatban. A nyomozás vezetőjét néhány évvel később minden ok nélkül elbocsátották, Sponzát pedig 1972-ben holtan találták egy kocsi csomagtartójában. - írja a Blikk.


Amikor leszáll az éj... akkor indul a LifeNight!

Kíváncsiak vagytok, milyen az, amikor egy kicsit bujábbak, perverzebbek és szabadszájúbbak vagyunk, a pasik pedig végre elárulják, hogy hogyan szeretik? Akkor gyere, ismerd meg a titkos énünket!

Várunk egy izgi kis kalandra éjjel 10 után... ;-)





Csomor Csilla: "Várom azt, hogy valakivel hárman legyünk"http://www.life.hu/legykepben/20120625-csomor-csilla-varja-azt-a-ferfias-ferfit-akivel-harman-lehetnek.html Teljesen megváltozott a Jóban Rosszban egykori szereplője - Rá sem lehet ismerni!http://www.life.hu/legykepben/20120625-teljesen-megvaltozott-a-joban-rosszban-egykori-szereploje-szorcsik-h-viki.html Válásának valódi okairól mesélt Katy Perryhttp://www.life.hu/tested-lelked/20120625-valasarol-meselt-katy-perry.html Óriásira nőtt melleit mutogatta a világsztárhttp://www.life.hu/tested-lelked/20120624-oriasira-nott-melleit-mutogatta-jessica-simpson.html Totálisan egymásba habarodott Michelle Williams és Jason Segelhttp://www.life.hu/tested-lelked/20120622-totalisan-egymasba-habarodott-michelle-williams-es-jason-segel.html Tolódik a TV2 sztárjának esküvője, mivel szerelme még nem vált el!http://www.life.hu/legykepben/20120626-tolodik-a-tv2-sztarjanak-liptai-claudianak-eskuvoje-mivel-szerelme-bpeter.html Kudarcba fulladt VV Seherezádé fellépése - Hazaküldték a buli szervezőihttp://www.life.hu/legykepben/20120622-kudarcba-fulladt-a-fellepes-vv-seherezadet-hazakuldtek-a-bulibol-ahol.html Bedrogozva lopott az ismert komikushttp://www.life.hu/legykepben/20120622-bevallotta-hogy-drogosan-hobbibol-lopott-az-ismert-komikus-russel-brand.html Először szólalt meg a színésznő börtönviselt szerelmehttp://www.life.hu/szeress/20120622-eloszor-szolalt-meg-a-szineszno-anne-hathaway-bortonviselt-szerelme.html Ami a tankönyvekből kimaradt - nőcsábász írók eseteihttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20120621-ami-a-tankonyvbol-kimaradt-nocsabasz-irok-esetei.html