Életveszélyben van Doszpot Péter kislánya

betegség nyomozó Doszpot Péter sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életveszélyes állapotban fekszik kórházban Doszpot Péter 3 éves kislánya, Zia. A kicsit kétoldali tüdőgyulladással kezelik és mélyaltatásban tartják orvosai. Bár állapota javul, egy hétig  biztos még a kórházban marad - mondta a Life. hu-nak az egykori nyomozó.

Nehéz napok állnak Doszpot Péter és családja mögött. Az egykori sztárnyomozó 3 éves kislánya ugyanis súlyos betegséggel fekszik kórházban.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Forrás: MTI/Soós Lajos

A kis Ziát egy agresszív vírus fertőzte meg, és kétoldali tüdőgyulladással került kórházba. Az orvosai mélyaltatásban tartják, hogy gyorsabban gyógyuljon. A kritikus napokon talán már túl van a kicsi, de továbbra sem ébresztik fel.

"A felnőtteket is letaglózó vírusfertőzés érte utol a kicsikémet. Nem tudni, hol szedte össze. Kétoldali tüdőgyulladással került az intenzívre, de hála az égnek, rohamosan javul az állapota. Most azért altatják, mert a tüdején maradt egy folt, és azt könnyebb altatásban eltávolítani. Nagyon nehéz napok vannak mögöttünk, de a család minden tagja összetartott, segítettük egymást.
Zia vírusos tüdőgyulladásban betegedett meg, ami a szakemberek szerint most tarol az óvodákban
" - mondta el a Blikknek az aggódó apa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.