Cirque du Soleil halál Sarah Guyard-Guillo zuhanás Las Vegas akrobata tragédia előadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lezuhant a Cirque du Soleil egyik akrobatája a Las Vegas-i előadás közben. A kétgyerekes édesanya biztosítókötele kioldódott, így történt a tragédia.

15 méterről zuhant a mélybe a Cirque du Soleil egyik táncosa a vegasi előadás vége felé. A párizsi születésű Sarah Guyard-Guillót egy csatajelenetben kábelen éppen felhúzták a magasba. Szemtanúk szerint a közönség először azt hitte, hogy a zuhanás része a produkciónak. Aztán hangosbeszélőn jelentették be, hogy az előadást félbeszakítják - írja az MTI.

Forrás: Facebook/Cirque du soleil
Forrás: Facebook/Cirque du soleil

Sarah Guyard-Guillo

A társulat gyászol. Hivatalos Facebook oldalukon közleményt adtak ki. A csapat alapítója, Guy Laliberté azt írta: teljesen összetört a szíve. A 31 éves kétgyermekes családanya, művésznéven Sassoon, a produkció 2006-os indulása óta vett részt a Ka című show-ban, de már 20 éve lépett fel akrobataként. "Kivételes tehetség volt. Most arra koncentrálunk, hogy támogassuk egymást, mint egy nagy család" - fogalmazott. Hozzátette: a Ka nevű produkció előadásait egyelőre lefújták, és teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal. A kanadai cirkusz történetében először történt halálos baleset előadás közben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.