Vasárnapra minden jó lesz - Keresztes Ildi megint nem tudja a szöveget?

Sztárban sztár Keresztes Ildikó próba bulvár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, a közismert és nagyon tehetséges énekesnő, Keresztes Ildikó memóriáját próbára teszi a Sztárban sztár dalszövegeinek elsajátítása. Nem áll a helyzet magaslatán ugyan, de ígéri, minden ok lesz az adásra. Ugyan már másodszor jelent meg készületlenül a próbákon - írta a Bors.

A Sztárban sztár pénteki próbái sajtónyilvánosak, ekkor figyelt fel a Bors munkatársa az énekesnő bizonytalankodására, arra, hogy gondja van a dalszöveggel.

Egészen pontosan, hogy újra gondja van, hiszen az előző vasárnap is magyarázkodni kényszerült:

"Az a profi, aki nyilván nem árulja el, hol rontotta el, de ezt a nyelvtörőt alig tudtam kimondani. Annyira megijedtem, hogy aztán azt sem tudtam, hol vagyok, de szerintem még a mongolok is értették, mit énekeltem."

Forrás: TV2

Most azonban előre fogadkozik, érhető okokból:

"Úgy élek, mint egy katona. Színházban is játszom, itt is dolgozom, de vasárnapra minden jó lesz."

A munkaadói azonban bíznak az énekesnő profizmusában, és ezt meg is erősítette a TV2 kommunikációs vezetője:

"Szinte mindig Ildikó kapja a legnehezebb produkciókat. Ilyen koreográfiákat ötvenévesen megcsinálni nem kis feladat. Emellett nagyon sok mindenre kell figyelnie, például arra, mikor melyik kamerába néz vagy meddig mehet a színpadon, hogy még fényben legyen."

Nos mi hiszünk neki, még akkor is, ha volt már rá példa, hogy nem vette komolyan a saját vállalását és egyetlen szó nélkül távol maradt egy fontos castingról.

Nem tudta felülmúlni magát Keresztes Ildikó http://www.life.hu/bulvar/20140921-keresztes-ildiko-a-tv2-sztarban-sztar-cimu-musoraban-vikidal-gyula-borebe-bujt.htmlMúlt heti fantasztikus produkciója után talán Keresztes Ildikó előadását vártuk a legjobban. Nos, azért azt nem sikerült megközelítenie sem.TV + BulvárOrigoBrutális külsővel nyomott elképesztő produkciót Keresztes Ildikó http://www.life.hu/bulvar/20140914-keresztes-ildiko-a-tv2-sztarban-sztar-szereploje-hidrogenszoke-lett.htmlA Sztárban sztár vasárnapi adására Keresztes Ildikó minden bevetett; rövidre vágatta a haját, teljesen kiszőkült és akrobata mutatvánnyal rukkolt elő.TV + Bulvár--Alvás és evés nélkül kikészül Keresztes Ildikóhttp://www.life.hu/bulvar/20140902-alvas-es-eves-nelkul-kikeszul-keresztes-ildiko.htmlKeresztes Ildikó egy hajón tartotta jubileumi és születésnapi koncertjének és önéletrajzi könyvének a sajtótájékoztatóját. Ezen az ötvenedik életévébe lépett énekesnő nemcsak a korához való viszonyáról beszélt, hanem nemrég piacra dobott, saját nevével díszített kollekciójából is megismertünk egy darabot.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.