Cigánybált rendeznek Damu Roland tiszteletére

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Damu Roland bál roma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Damu Roland rajongói oldalán korábban az volt olvasható, hogy ő roma származásúnak vallja magát.

A kiírással ellentétben Damu később már cáfolta ezt a kijelentését, de a poszt továbbra is fenn maradt. Erre figyelt fel Csikja Angéla hegedűművész, a Rajkó zenekar korábbi tagja, aki egyben a Magyarországi Nemzeti-Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületének országos alelnöke - írja a Bors.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"Olvastam, hogy felvállalta a romaságát, ezért egy bált szeretnék rendezni Damu Roland tiszteletére. Neves énekesek, zenészek vesznek majd részt rajta. Pártatlan vagyok, engem csak az érdekel, hogy romaként hova jutott, és szakmailag mit ért el. Jótékonysági bált szervezek, hogy az 1500 forintos belépőkből hátrányos helyzetű roma gyerekeket támogassunk! Aki ma felvállalja a romaságát, azt tiszteletben kell tartani, és fel kell emelni! A cigányok összetartanak, nem érdekel bennünket, hogy ki hibázott vagy ki nem. A nemes célt kell nézni! " – mondta el a hölgy, aki jövő héten érkezik Magyarországra, többek között azért, hogy találkozzon Damu Rolanddal.

Gesztesi Károly munkát ad Damu Rolandnakhttp://www.life.hu/bulvar/20150612-gesztesi-karoly-uj-filmjeben-munkat-ad-damu-rolandnak.htmlÚgy tűnik, Damu Roland karrierjét a börtönévek nem törték ketté. Egyre több színészi munkája akad, közben szinkronizál is. Gesztesi Károly is szerepet ajánlott neki készülő filmjében.TV + Bulvár--A nap videója: Ilyen úszó bébi vízilovat mindenkinek!http://www.life.hu/news/20150624-igy-uszik-a-kis-vizilo.htmlMost azonnal szeretnénk egy bébi vízilovat a szerkesztőségbe!NewsOrigoEgyetemi lövöldözést tervezett, két és fél év börtönt kapotthttp://www.life.hu/news/20150623-ket-es-fel-ev-bortont-kapott-az-egyetemi-lovoldozest-tervezo.htmlEgy 28 éves férfi 2006 és 2010 között tervezte lemészárolni ELTE-s hallgatótársait. Két és fél év börtönt kapott.News--Bebizonyították: nem volt semmilyen rántott patkány a KFC-benhttp://www.life.hu/news/20150623-hamis-volt-a-vad-a-kfc-gyorsetterem-rantott-patkanya.htmlA gyorsétteremlánc DNS-teszttel igazolta, hogy a múlt héten hatalmas port kavaró rántott patkány valójában nem az volt, aminek látszott.NewsOrigoBörtönbe került P. Diddy, amiért rátámadt a fia edzőjérehttp://www.life.hu/news/20150623-p-diddy-rappert-letartoztattak-es-bortonbe-kerult-amiert-egy-kettlebell-sulyzoval-ratamadt-fia.htmlKülföldi sajtóértesülések szerint P. Diddy egy kettlebell súlyzóval ment neki a férfinak fia egyetemén.News--"Toleránsnak kell lenni" - Angelina Jolie megszólalt menekültügybenhttp://www.life.hu/news/20150621-angelina-jolie-megszolalt-menekultugyben.htmlAngelina Jolie Törökországban meglátogatott egy egy szíriai menekülteket befogadó tábort. "A világ a tömeges áttelepülés korszakát éli" -nyilatkozta. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.