Íme, Hollywood legdurvább sztárjai: erőszak és lelki terror

verekedés Mike Tyson erőszak Chris Brown Naomi Campbell Thomas Gibson Christian Bale énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hollywood nagyágyúi közül többen is évtizedek óta szerepelnek a magazinok címlapjain. Bár az ember tőlük várná el a legkevésbé, hogy erőszakos bűncselekményben vegyenek részt, sajnos akadnak kivételek. Ezzel a viselkedéssel sokan már régen leszerepeltek a rajongók szemében, sőt akadnak olyanok is, akiket a hatóságok sújtottak egy-egy keményebb büntetéssel. Összeállításunkból megtudhatod, kik a legdurvább hírességek a vörös szőnyegről.

Chris Brown

A nagyszájú énekes 27 éves kora ellenére többször is összetűzésbe keveredett már a hatóságokkal, méghozzá erőszakos jelleme miatt. Bár nagy szerelemnek tűnt, 2009-ben Brown mégis csúnyán elverte barátnőjét, Rihannát. A brutális verés után az énekesnő fotókat is készített, amelyeket később a nyilvánosság előtt is megmutatott. Bár a rappert akkor letartóztatták, a jelek szerint semmit nem változott:

2013-ban újra bíróság elé került, méghozzá azért, mert egy rajongóját bántalmazta, aki csak egy közös képet szeretett volna.

Forrás: AFP

Brown ezek után részt vett egy dühkezelő terápián, ám a hírek alapján még ezek után sem lett egy "ma született bárány". Idén augusztusban például kommandósok vették őrizetbe az amerikai énekest Los Angeles-i házában azzal a gyanúval, hogy lőfegyverrel fenyegetőzött.

Christian Bale

A walesi születésű, Oscar- és Golden Globe-díjas brit színész korántsem mondható egy nyugodt embernek. A 42 éves sztárról többször is felröppentek olyan hírek, hogy igen erőszakosan viselkedik a forgatások alatt, sőt egy eset ki is került a nyilvánosság elé. A hírek szerint akkor a színész olyan, nyomdafestéket nem tűrő módon szidalmazta az egyik operatőrt, hogy aznapra leállt a munka. Bale-t 2008-ban le is tartóztatták: akkor épp saját családja ellen fordult, édesanyját és nővérét bántalmazta. Évekkel ezelőtt az Esquire című brit magazinnak adott interjújában be is ismerte az okát: képtelen uralkodni magán.

Hatalmas erők dúlnak bennem, és mindenen felkapom a vizet"

Forrás: AFP

Naomi Campbell

15 éves korára kivívta helyét a késő 1980-as, kora 1990-es évek három legjellegzetesebb modellje közé, illetve ő volt egyike azon hat modellnek, akiket a korabeli divatvilág szupermodellként tartott számon. A siker és a csillogás azonban hamar a fiatal lány fejébe szállt, így olyan énje is felszínre került, mely sokaknál kiverte a biztosítékot. Egyik leghíresebb botránya 2006-ban történt.

Egy öltöztetőnőjét bántalmazta a saját telefonjával, méghozzá olyan durván, hogy a nőnek össze kellett varrni a fejét.

Az eset után több alkalmazottja is feljelentette bántalmazás miatt, így kevesen maradtak, akik szívesen dolgoztak vele. A "fekete hattyúként" is nevezett sztárnak egy alkalommal Yvonne Scio színésznőt is sikerült jól helyben hagynia, akinek az arcát konkrétan véresre verte.

Forrás: AFP

Thomas Gibson

Bár az 54 éves sztár nem igazán mondható botrányos alaknak, azért az ő karrierjében is akadtak erőszakos események. Gibson évekig a Gyilkos elmék című sorozat főszereplője volt, ám a rajongók már soha többé nem láthatják őt a produkcióban.

A színész ugyanis dührohamot kapott egy forgatáson, és felrúgta a producert, Virgil Williamst, aki ezért a tettéért azonnal kirúgta.

Akkor hiába kérlelték a rajongók a sorozat készítőit, hogy adjanak még egy esélyt a sztárnak, erőszakos múltja miatt úgy döntöttek, végleg távoznia kell. A Deadline.com szerint nem ez volt az első eset, hogy a sorozatsztár dührohamot kapott: évekkel ezelőtt ugyancsak egy forgatáson Ian Woolf rendezőasszisztenst ütötte meg. Ezután dühkezelési terápiára kellett járnia, ami úgy tűnik, nem használt.

Forrás: AFP

Mike Tyson

Michael Gerard "Iron Mike" Tyson visszavonult amerikai ökölvívó. Ő volt a legfiatalabb nehézsúlyú bokszoló, aki világbajnoki címet nyert. Mint megannyi hírességnél, nála is hamar érezhetővé váltak a siker negatív hatásai.

A sportoló nagyon nehezen tudta levezetni a felgyülemlett energiákat, így sokszor a felesége, Robin Givens sínylette meg ezeket a dühkitöréseket.

Forrás: AFP

Az ökölvívót még a kilencvenes években nemi erőszak miatt ráadásul három évre lecsukták, de nem ez volt az egyetlen eset, amikor drogügyei és erőszakos megnyilvánulásai a rács mögé repítették: egyik ellenfelének például leharapta a fülét. A támadások valószínűleg a sztár múltjához is köthetőek, hiszen a bokszolót gyermekként többször is molesztálták.

Tom Hanks magát hibáztatja fia függőségéérthttp://www.life.hu/sztarok/20161020-tom-hanks-szerint-o-a-hibas-azert-hogy-a-fia-fuggo-lett.htmlTom Hanks fia régóta küzd súlyos függőséggel, a világsztár pedig önmagát hibáztatja azért, hogy gyermeke egyre lejjebb csúszik. Egykor ő sem vetette meg a kábítószereket, és a forgatások miatt nagyon keveset van otthon. TV + Sztárok--Titkok a múltból: sztárok, akik szexuális erőszak áldozatává váltak http://www.life.hu/sztarok/20161018-szexualis-zaklatas-sztarok-akiket-egykor-megeroszakoltak-teri-hatcher-es-rose-mcgowan.htmlAz erőszakos közösülés akkor valósul meg, ha valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel közösülésre kényszerítenek, vagy védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen ember állapotát közösülésre használják fel. Hollywoodban bőven akad olyan színész, énekes vagy előadóművész, aki szintén átélt ilyen típusú borzalmakat. Összeállításunkból megtudhatod, kik ezek a sztárok. TV + Sztárok--Megmutatta új pasiját Hilary Duff: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20161018-hilary-duff-uj-pasija-a-sajat-edzojevel-szurte-ossze-a-levet-a-sztar-foto.htmlA dögös színésznő két évvel a férjével való szakítása után most újból szerelmes, méghozzá a saját személyi edzőjébe. TV + Sztárok--Kínos! Shia LaBeouf nem tudta, hogy élőben közvetítik az esküvőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20161020-a-vilagsztar-shia-labeouf-nem-tudta-hogy-eloben-kozvetiti-az-eskuvojet.htmlNem lehet kellemes ráeszmélni arra, hogy egy eredetileg szolidra, zárt körűre tervezett lagzit a fél világ nézte végig. Ez történt most Shia LaBeouf színésszel, a Transformers filmek sztárjával. TV + Sztárok--Radics Giginek nincs érettségijehttp://www.life.hu/sztarok/20161020-radics-gigi-az-erettsegi-elott-all-vert-izzad-hogy-meglegyen.htmlRengeteg elfoglaltsága van Radics Giginek, aki egészen eddig a Sztárban sztár színpadán is szerepelt. Legutóbb azonban kiesett a versenyből, és bár sajnálja, igazából van mivel foglalkoznia: le kellene már érettségiznie, ami saját bevallása szerint kemény küzdelem a számára. TV + SztárokOrigoÍgy fest a válási balhé után Angelina Jolie – először kapták lencsevégrehttp://www.life.hu/sztarok/20161019-igy-fest-a-valasi-balhe-utan-angelina-jolie-eloszor-kaptak-lencsevegre.htmlAzóta nem látták Angelina Jolie-t, amióta beadta a válási papírokat. A színésznőt és a gyerekeit a napokban a történtek után először kapták lencsevégre – nézd meg, hogy fest a világsztár! TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.