Beszámíthatók a Gyöngyösön éhen halt kislány szülei

forrás: dreamstime -
Gyöngyös éhhalál gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén májusban halt éhen az a másfél éves kislány, aki mindössze 3,5 kilót nyomott. A szülők igazságügyi-elmeorvosi vizsgálata most zárult le.

A Velvet tudta meg ügyészségi forrásból, hogy a szakvélemény szerint a szülők nincsenek kóros elmeállapotban. Az anyának van ugyan pszichés betegsége, de attól még beszámítható, tehát tudatában volt a tetteinek.

Képünk illusztráció forrás: dreamstime


A szülők ellen most emeltek vádat. A vádirat szerint a szülők egyéves kora óta nem etették a gyereket, a védőnővel és a gyerekorvossal megszakították a kapcsolatot. Őket egyébként vétlennek találták az ügyben. A boncolási jegyzőkönyv szerint a gyermek belső szervei kiszáradtak, és az agya is megduzzadt.

A Heves Megyei Kormányhivatal is vizsgálatot indított, amiért a gyermekvédelmi szervek nem tudták megakadályozni a tragédiát. Az anyától ugyanis négy gyermeke közül a két legidősebbet elvették, és az édesapjuknál helyezték el őket. A nőt gyermeknevelésre alkalmatlannak nyilvánították.

A szülők május végén kerültek előzetes letartóztatásba, de azóta sem tettek vallomást. Különös kegyetlenséggel elkövetett, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják őket.







Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.