Robbie Williams duettet énekelt a Spice Girls tagjával

Forrás: AFP -
Robbie Williams Emma Bunton Mel B duett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A karácsony közeledésével egyre többen kerülnek romantikus hangulatba, ezt bizonyítja Emma Bunton és Robbie Williams csodálatos előadása is. 

A "2 Become 1" című 1996-os Spice Girls-nótát állította színpadra Robbie Williams és a lányegyüttes egykori tagja, Emma Bunton. A popballadaként aposztrofált dal akkor született, mikor Geri Halliwell és az akkori szövegírójuk egymásba szeretett.

Most azonban, 20 évvel később, a két profi énekes karácsonyi, szeretetteljes hangulatot varázsolt a színpadra, melyet a rajongók óriási örömmel fogadtak - írta meg a Heart.co.uk

Robbie Williams és Emma Bunton Forrás: AFP

Zenekar nélkül, csupán zongorakísérettel elevenítették fel az egykori nótát, amelyet egy titkos londoni szórakozóhelyen adtak elő 300 fős közönségüknek.

Ha a hírek igazak, akkor nem esett nehezére a két hírességnek egymásra hangolódni, ugyanis bizonyos források szerint Williams már az összes egykori Spice Girls lányt ágyba tudta csalni. Nemrégiben jelent meg Robbie legújabb lemeze, a "Heavy Entertainment Show", amelyből néhány dal szintén felcsendült a koncert során mindenki nagy örömére.

Galambos Lajos aláírását meghamisították: állítja a sztár! http://www.life.hu/sztarok/20161222-galambos-lajos-alairas-hamis-dolgok-szereplnek-a-szerzodesen.htmlA zenész több tízkilónyi nyomozati anyagban bukkant egy érdekes dologra: szerinte valaki az ő beleegyezése nélkül készített egy szerződést, sőt alá is írták helyette. TV + Sztárok--Tóth Andi forró jelenete a Válótársakban: melltartóban, ágyban került közel egy fiúhozhttp://www.life.hu/sztarok/20161222-toth-andi-melltartoban-pettingelt-a-valotarsakban.htmlPicurka rövidnadrág és melltartó: mindössze ezek takarták Tóth Andi testét, miközben egy pettinget próbáltak eljátszani a Válótársak című sorozatban. Az énekesnőnek nem ment könnyen a jelenet forgatása, ugyanis ő ennél sokkal szemérmesebb. TV + SztárokOrigoSarka Kata: "Ez a szépségversenyek szégyenfoltja"http://www.life.hu/sztarok/20161222-sarka-kata-beduhodott-egy-szepsegverseny-miatt.htmlSarka Kata szereti az igényességet, akármiről legyen is szó. A szépségversenyeket is komolyan veszi, ezért is akadt ki egy rendezvényen. Nem érti, miért adják a lányok arcukat egy ilyen színvonaltalan eseményhez. "Ez a szépségversenyek szégyenfoltja" – írta a többi között a sztár. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoKiderült, kivel bulizott Brad Pitt a születésnapjánhttp://www.life.hu/sztarok/20161222-brad-pitt-szuletesnapja-buli-baratok.htmlBrad Pitt december 18-án töltötte 53. életévét. Rendhagyó szülinapi bulit tartott... TV + Sztárok--VV Micit már Krisztián anyukája is elfogadjahttp://www.life.hu/sztarok/20161222-vv-micit-megkedvelte-krisztian-anyukaja.htmlEgyelőre a való életben is egy párt alkot Mici és Krisztián, és szerencsére a családtagok sem állják útját a bimbózó kapcsolatnak. Habár Krisztián anyukája korábban nem kedvelte Micit, már az ő szíve is megenyhült. TV + SztárokOrigoStohl András megsérült egy verekedésben http://www.life.hu/sztarok/20161222-stohl-andras-a-valotarsak-forgatasan-megserult-egy-verekedesben.htmlA színész egy nő miatt bunyózott. Stohl András a verekedésben könnyebb sérüléseket, zúzódásokat szenvedett. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.