Mindent megbeszél egymással Hernádi Judit és lánya, Tarján Zsófi, sőt, a színművész szerint talán már túl szoros is köztük a kapcsolat. Nehezen tudja elengedni lányát, aki viszont már jó ideje teljesen önálló.

Hernádi Judit sikeres színésznő, lánya pedig énekesnőként futott be a Honeybeast nevű zenekarral. Mindketten művészek, talán éppen ezért a szokásos anya-lánya kapcsolatnál sokkal szorosabb kötődés alakult ki köztük. Hernádi Judit szerint ez már talán túlságosan szoros is.

Hernádi Judit és lánya között nagyon szoros a kapcsolatFotó: Polyak Attila - Origo

"Nagyon szoros lelkileg a kapcsolatom a lányommal, úgy érzem, szorosabb is, mint kellene. Sokszor túlontúl izgulok érte, például akkor, amikor vidéki koncertre tart. Aggódom, nehogy baj történjen vele. Nehezen tudom őt elengedni" – mesélt kapcsolatukról Hernádi, amit lánya is megerősített. Hozzátette, édesanyja nagy szabadságot hagy neki, de kénytelen is, hiszen Zsófi nagyon önálló. "Ő nagyon önálló, régóta teljesen különálló életet él, és a saját lábán áll minden szempontból. Örülök, hogy gyakran találkozunk, Lajos, a kutya miatt is. Szoktunk együtt ebédelni, nem mi főzünk, mert nagyon szoros a napirendünk. Ebéd közben lelkizünk" – mondta Hernádi Judit a Blikknek. Hozzátette, mindketten elfoglaltak, de mindig igyekeznek egymásra időt szakítani. Zsófi pedig azt árulta el, miről szoktak beszélgetni.

Tarján Zsófi a bulijaira is hívja édesanyjátForrás: Facebook/Tarján Zsófia Rebeka hivatalos

"Mindenről beszélgetünk, nincsenek titkok, de ő az anyám, és nem a »barinőm«. Mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk, hetente egyszer összeülünk ebédelni, ott átbeszéljük a dolgokat" – osztotta meg az énekesnő, aki a nagyobb koncertjeire is elhívja édesanyját. Hernádi Judit pedig szívesen bulizik lánya zenéjére.