Klein Dávid elmondta, miért nem folytatja a mászást az Mount Everestre

Forrás: Magyar Everest Expedíció 2017 -
EVEREST EXPEDÍCIÓ 2017 Klein Dávid
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Klein Dávid visszafordul, nem tudta idén megmászni a Mount Everestet. Az Origónak elmondta, mi volt az a pont, amikor eldönötte, nem folytatja útját.

"Idén jóval korábban és alacsonyabban fordultam meg, mint mondjuk 2014-ben: nagyjából két-három órát birkóztam az erős széllel és valahol 8100 és 8200 méter között beláttam, hogy az oxigénhiány és a szél elforgácsolja az erőmet" - mesélte Dávid.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd Forrás: Magyar Everest Expedíció 2017

Az idei szezonban ráadásul kölönösen kegyetlen volt a hegy, több hegymászó meghalt vagy eltűnt. Valószínűleg ez is óvatosságra intette Klein Dávidot:

"Az idei szezon valóban nagyon drámaira sikerült: sok volt a haláleset, baleset. Rögtön az expedíció első szakaszában meghalt Ueli Steck, akivel pont kezdtünk összebarátkozni. Aztán a folyamatosan változó időjárás, illetve előrejelzés sok mászót csalogatott csapdába. Sokan jutottak fel, de sajnos sokan vannak azok is, akik nem jöttek le. Emlékszem, a nyereg felé vonszoltam magam, amikor láttam, hogy felettem egy négyfős serpa csapat egy csomagot enged le az irányomba, kötélen. Természetesen félreálltam az útjukból, de – a szokásoknak megfelelően – amíg lekapcsoltam magam a kötélről, a mellettem lassan elhaladó csomaghoz rögzítettem magam egy karabínerrel. Ekkor láttam, hogy egy hevenyészve becsomagolt, fagyott holttestet eresztenek le mellettem, ahhoz rögzítettem magam. Tényleg megrázó, kijózanító volt: ez itt nem játszótér. Később többször megismétlődött a jelenet. Nem tudom pontosan felidézni, mit gondoltam vagy éreztem, de azt tudom, hogy felrázott, kijózanított, amit láttam. Tudtam, hogy jó döntéseket kell hoznom."

Ueli Steck svájci hegymászó holttestét szállítják a kórházhoz Katmanduban Forrás: AFP/Prakash Mathema

Klein azonban biztos benne, hogy a sikertelen próbálkozások ellenére is vissza fog térni még a Himalájába. A mostani expedíció során még szorosabb lett a kapcsolata társával és barátjával, Suhajda Szilárddal. Tervei szerint együtt indulnak majd el a következő kaland felé is.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.