Sztárok, akiknek nem tudjuk az igazi nevét: Nicolas Cage és Stevie Wonder sem ezzel a névvel született

Nicolas Cage Dita Von Teese Stevie Wonder név lana del rey Lady Gaga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt hihetnénk, nincs olyan, amit ne tudnánk a legnagyobb sztárokról, hiszen az életük egy nyitott könyv, pedig sokszor a legalapvetőbb dolog marad titokban, vagyis a nevük. Rengetegen ugyanis nem az anyakönyvezett nevükön híresültek el, hanem becenevüket használják, vagy művésznevet kreáltak maguknak.

Stevie Wonder - Stevland Hardaway Morris

Stevie Wonder Forrás: AFP/Robyn Beck

Stevie 11 évesen kapott egy becenevet, ami annyira megtetszett neki, hogy egy egész életen át elkísérte. Akkoriban vett részt egy meghallgatáson, ahol Berry Gordy zenei igazgató dolgozott. Stevie előadása pedig annyira elvarázsolta, hogy wondernek nevezte őt, vagyis csodának. Ezt pedig nem tudta lemosni magáról, végül ráragadt a Stevie Wonder név.

Lana Del Rey - Elizabeth Woolridge Grant

Lana Del Rey Forrás: Getty Images/Ethan Miller

Mielőtt az énekesnő Lana Del Reyként az egész világon híressé vált volna, az igazi nevének rövidített változatát használta. Sokáig tehát Lizzy Grantként lépett fel, igazi művésznevét azonban egy kirándulás inspirálta. Miamiban kapott ihletet, amikor barátaival kalandozott, és sokat beszélt spanyolul a kubai ismerőseivel: így jött a Lana Del Rey név, ami magyarul annyit tesz, a király gyapja.

Lady Gaga - Stefani Joanne Angelina Germanotta

Lady Gaga Forrás: AFP/Valerie Macon

Karrierje elején kapta ezt a becenevet az énekesnő, tehát a világ már így ismerte meg őt. Rob Fusari szövegíró ragasztotta rá egy közös munkájuk során, amikor Joanne elkezdte énekelni a Radio Ga-Ga című Queen-számot, Robnak pedig csak egy dolog jutott erről eszébe: Lady Gaga.

Nicolas Cage - Nicolas Kim Coppola

Nicolas Cage Forrás: AFP/Jason Kempin

A színész saját választása volt, hogy nem a születési nevén akar karriert befutni. Attól félt ugyanis, hogy Coppolaként nem fogják a saját teljesítményéért elismerni, és nem tud majd kilépni nagybátyja, Francis Ford Coppola árnyékából. Ezért döntött családneve megváltoztatása mellett, a Cage nevet pedig egy képregényhőstől kölcsönözte, mégpedig Luke Cage-től.

Dita von Teese — Heather Renée Sweet

Dita von Teese Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Hendrik Ballhausen

A Playboy-modell - akit leginkább arról ismerünk, hogy Marilyn Manson felesége volt - 1991-ben változtatott először az igazi nevén. Felvette a Ditát, hogy tisztelegjen az akkoriban híres német színésznő, Dita Parlo előtt. A vezetékneve azonban véletlenül lett olyan, amilyen. A Playboytól kérték el a nevét, ő pedig felütötte a telefonkönyvet, és így választott: von Treese. A magazinnál azonban félreértették, így Dita von Treese helyett Dita von Teese lett belőle, és ezzel a névvel híresült el.

Tatár Csilla a válásáról vallott Palya Beánakhttp://www.life.hu/sztarok/20181123-tatar-csilla-a-valasarol-vallott-palya-beanak.htmlTatár Csilla eddig nem sokszor beszélt a válásáról, de most őszintén elmondta, miken ment keresztül abban az időszakban. Kiderült, ő nem élte meg kudarcként. TV + SztárokOrigoRadics Gigi: "Megtanultam szeretni a testemet"http://www.life.hu/sztarok/20181123-radics-gigi-megtanultam-szeretni-a-testemet.htmlRadics Gigi elárulta, végre eljutott odáig, hogy szereti a testét. Szexi fotózást is bevállal, ugyanakkor ügyel arra, hogy ne mutasson meg mindent. TV + Sztárok--Megbüntette az NMHH a TV2-t, az RTL Klubot és a Tilos Rádióthttp://www.life.hu/sztarok/20181123-megbuntette-az-nmhh-a-tv2t-az-rtl-klubot-es-a-tilos-radiot-allampolgari-bejelentes.htmlÁllampolgári bejelentés nyomán büntetést kapott a TV2, az RTL Klub és Tilos Rádió az NMHH-tól. TV + SztárokOrigoRubint Réka szerint nem szabad túlzásba esni a plasztikai beavatkozásokkalhttp://www.life.hu/sztarok/20181123-rubint-reka-szerint-nem-szabad-tulzasba-esni-a-plasztikai-beavatkozasokkal.htmlRubint Réka nem veti meg a plasztikai beavatkozásokat, de a túlzásokat igen. Ő nem akar ránctalan, átoperált arcú nő lenni. TV + Sztárok--Válaszoltak hazánk híres vadászai Sebestyén Balázs kirohanásárahttp://www.life.hu/sztarok/20181123-valaszoltak-hazank-hires-vadaszai-sebestyen-balazs-kirohanasara.htmlSebestyén Balázs durván bírálta a vadászokat, miután kiderült, hogy a nagyvisnyói védett szürke farkast egy vadász lőhette ki. Keresetlen szavakkal illette őket, szerinte kevés kivétellel mind alkoholisták és kisebbségi komplexusosak. Hazánk híres vadászai, mint Bodrogi Gyula és Kemény Dénes reagáltak a műsorvezető durva szavaira. TV + SztárokOrigoKovács Dóri és Király Peti összeszólalkoztak a Konyhafőnök VIP-benhttp://www.life.hu/sztarok/20181123-kovacs-dori-es-kiraly-peti-osszeszolalkoztak-a-konyhafonok-vip-ben.htmlMegfagyott a levegő a Konyhafőnök VIP stúdiójában, miután Király Peti és Kovács Dóri összeszólalkoztak: az egykori szerelmesek nem bírják egymás mellett beszólások nélkül. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.