Megszólalt egy szemtanú Lovasi András balesetéről

Forrás: Mandiemese.Hu -
szemtanú baleset Lovasi András rendőrautó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kiscsillag frontembere, Lovasi András is részese volt annak a balesetnek, amelyben két személyautó és egy rendőrautó ütközött össze Budapesten.

A balesetről a zenész koncertszervezője, Balassa János nyilatkozott:
"A hír igaz, Lovasi András volt a szerdai baleset egyik résztvevője. Sajnálja a történteket, és jobbulást kíván a sérült rendőröknek. Nem volt semmilyen szer hatása alatt, és a helyszínen végigvárta a rendőri intézkedést. Szerencsétlen az időzítés, ugyanis András nem tud most nyilatkozni, hiszen a csütörtöki, Vígszínházban tartandó lemezbemutató koncertjére készül."


A Blikknek egy szemtanú számolt be a történtekről:
"Magát a balesetet nem láttuk, akkor vettük észre, hogy mi történt, amikor már kint voltak a mentők, a rendőrök és a tűzoltók. A fehér autóban három idősebb ember utazott, nekik nem lett bajuk, telefonálgattak. A terepjáróban egy nagyon jól öltözött férfi ült, aki egyfolytában idegesen telefonált, de úgy tűnt, neki sincs semmi baja. A fehér Audiból úgy kellett kiszabadítani a férfit, aki nyakmerevítőt kapott. Nagyon sok rendőr volt ott, és sokáig vizsgálódtak is."

Az ütközés során a két rendőr megsérült, az autó vezetőjének három foga kitört, és a kulcscsontja is többszörösen eltört. A mellette ülő rendőrnő könnyebb sérüléseket szenvedett.

Szakított Puskás Peti és Eke Angélahttp://www.life.hu/sztarok/20190329-szakitott-puskas-peti-es-eke-angela.htmlAz énekes a közösségi oldalán jelentette be, hogy különválnak útjaik.TV + Sztárok--Steiner Kristóf reagált: pornóoldalon kötött ki egy filmjelenet, amiben szerepelthttp://www.life.hu/sztarok/20190328-steiner-kristof-reagalt-pornooldalon-kotott-ki-egy-filmjelenet-amiben-szerepelt.htmlNemzetközi díjakat nyert kisfilmben szerepelt Steiner Kristóf, ám a film egy jelenete pornóoldalon kötött ki. A hírre közösségi oldalán és élő adásban is reagált a vegán blogger. TV + Sztárok--Magyarországról kérdeztük a világ legkövetettebb sztártiniit a Kids' Choice díjátadójánhttp://www.life.hu/sztarok/20190328-magyarorszagrol-kerdeztuk-a-vilag-legkovetettebb-sztartiniit-a-kids-choice-dijatadojan-los.htmlA világ legkövetettebb fiataljait a Kids' Choice díjátadó szőnyegén Los Angelesben egy kis tesztnek vetettük alá, megkérdeztük tőlük, hol van Magyarország. Fülöp-szigeteki, brazil és amerikai internetes sztárok válaszoltak a Life.hu-nak. Az internet világsztárjai azt is elárulták, mit tennének, ha egyszer csak leállna a közösségi média. TV + SztárokOrigoEgy légitársaság még mindig egy schumacheres videóval reklámozza a biztonságothttp://www.life.hu/sztarok/20190328-egy-legitarsasag-meg-mindig-egy-schumacheres-videoval-reklamozza-a-biztonsagot.htmlMichael Schumacher hasonmása szerepelt egy légitársaság megrendelésére készült videóban, amelyben a biztonságra hívják fel a figyelmet. A rajongók szerint ízléstelen, hogy ennyi évvel a baleset után még mindig nem cserélték ki a reklámanyagot. TV + Sztárok--Egy légitársaság még mindig egy schumacheres videóval reklámozza a biztonságothttp://www.life.hu/sztarok/20190328-egy-legitarsasag-meg-mindig-egy-schumacheres-videoval-reklamozza-a-biztonsagot.htmlMichael Schumacher hasonmása szerepelt egy légitársaság megrendelésére készült videóban, amelyben a biztonságra hívják fel a figyelmet. A rajongók szerint ízléstelen, hogy ennyi évvel a baleset után még mindig nem cserélték ki a reklámanyagot. TV + Sztárok--Schmuck Andor vicces fotóval vágott vissza a kommentelőknekhttp://www.life.hu/sztarok/20190328-schmuck-andor-vicces-fotoval-vagott-vissza-a-kommenteloknek.htmlEgy 22 éves egyetemista lányba szeretett bele Schmuck Andor. A kommentelők közül sokan támadhatták őket, így a politikus egy vicces fotóval vágott vissza. TV + Sztárok




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.