Színtévesztő volt az Emiliano Salát szállító pilóta

Forrás: AFP/Loic Venance -
Emiliano Sala halál pilóta színtévesztő repülőgép tragédia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tragikus körülmények között hunyt el a fiatal focista, a Cardiff City új reménysége, Emiliano Sala. Most kiderült néhány olyan információ a pilótáról, amelyek magyarázatot adhatnak a történtekre.

A Cardiff City frissen igazolt játékosa, Emiliano Sala néhány hónappal ezelőtt tűnt el nyomtalanul. Magánrepülőn utazott, ám a gép lezuhant. A játékos holttestét azóta megtalálták, ám a pilótáét, David Ibbotsonét nem.

A Bors a BBC Walesre hivatkozva most azt írja, azóta kiderült, hogy Ibbotson színtévesztő volt. Egy kereskedelmipilóta-kiképző tanfolyam első harmada után kirúgták, jogosítványában pedig szerepelt, hogy sötétedés után már nem repülhet. Ám Sala szállítását mégis elvállalta. Úgy tudni 18 ezer font, azaz több mint 6 millió forint adósságot halmozott fel.

Emiliano Sala egyik utolsó meccsén, a Montpellier elleni bajnokin Forrás: AFP/Loic Venance

A színtévesztés azért is volt veszélyes, mert így nem tudta megkülönböztetni a piros és a zöld fényeket. Útközben négyszer is jelezte a repülésirányításnak, hogy nem tud zökkenőmentesen haladni a viharos idő miatt. A tragédia előtt 24 másodperccel pedig engedélyt kért arra, hogy 90 mérföldre csökkentse a sebességét.

Időjárás: Németh Lajos nem örül felhőtlenül a tavasznakhttp://www.life.hu/news/20190401-idojaras-nemeth-lajos-nem-orul-felhotlenul-a-tavasznak.htmlNémeth Lajos elárulta, a csapadékhiány miatt nagy bajban van a mezőgazdaság. NewsOrigoBekamerázta a garázsát a férfi, hogy megtudja, egy szellem rak-e rendethttp://www.life.hu/news/20190401-bekamerazta-a-garazsat-a-ferfi-hogy-megtudja-egy-szellem-rake-rendet.htmlA 72 éves Stephen Mckears meglepő dologra lett figyelmes egy reggel. Műhelyében valaki összepakolt. A családban lévő gyerekek szellemre gyanakodtak, egy barátja segítségével bekamerázta a helyiséget. Amikor megnézte a felvételt, megdöbbent. News--Az eltűnt maláj géppel kapcsolatban újabb információ került előhttp://www.life.hu/news/20190331-az-eltunt-malaj-geppel-kapcsolatban-ujabb-informacio-kerult-elo.htmlA világ talán egyik legnagyobb rejtélyének nevezhetnénk a 2014. március 8-án eltűnt maláj gép esetét. Most újabb információ látott napvilágot a történtekkel kapcsolatban. News--Elhunyt Rafael Henzel, a népszerű rádióshttp://www.life.hu/news/20190331-elhunyt-rafael-henzel-a-nepszeru-radios.htmlTúlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget 2016-ban Rafael Henzel rádiós, aki a napokban hunyt el szívroham következtében. News--Halálra gázoltak egy nőt Szegedenhttp://www.life.hu/news/20190331-halalra-gazoltak-egy-not-szegeden-szerb-utca.htmlHalálos baleset történt Szegeden a Szerb utcában. News--Az amerikai lottótörténet harmadik legnagyobb, 768,4 millió dolláros főnyereményét ütötték meghttp://www.life.hu/news/20190331-az-amerikai-lottotortenet-harmadik-legnagyobb-7684-millio-dollaros-fonyeremenyet-utottek-meg-szerdan.htmlÁtszámítva 220 milliárd forintot nyert a lottón egy amerikai fogadó, ez a lottótörténet harmadik legnagyobb nyereménye az Egyesült Államokban. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.