Hidegfront érkezik augusztus első hétvégéjén

augusztus meteorológia hétvége időjárás előrejelzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hidegfront érkezik augusztus első hétvégéjére, helyenként kiadós eső is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Pénteken az erősen felhős ég mellett inkább csak rövidebb időre süt ki a nap. A hajnali, reggeli óráktól nyugat, délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék. Az ország délnyugati felében kiadósabb eső is valószínű, míg másutt elszórtan kell záporra, zivatarra számítani. Csak zivatarok környezetében fordulhatnak elő erős vagy viharos széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-21, a legmagasabb hőmérséklet 21-30 fok között alakul, a tartósabban csapadékos részeken lesz hűvösebb az idő.

Szombaton több órára kisüt a nap. Reggel délen, délkeleten még lehet eső, záporeső, napközben pedig szórványosan alakul ki zápor, zivatar – főként a Duna és a Tisza közötti sávban. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A minimum-hőmérséklet 13-19, a maximum-hőmérséklet 24-29 fok között valószínű.

Vasárnap napos idő várható, legfeljebb elvétve fordulhat elő futó zápor. A leghidegebb órákban 10-17 fok lesz. Napközben 25-28 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.

Szökőkútba piszkított egy fiatal nő Pécsett – fotóhttp://www.life.hu/news/20190801-egy-szokokutba-piszkitott-egy-fiatal-no-pecsett-foto.htmlIsmét egy undorító dolog törént: egy fiatal nő nyilvánosan könnyített magán. News--Péniszével fest az ausztrál nyugdíjas, Pricasso – videóhttp://www.life.hu/news/20190801-peniszevel-fest-az-ausztral-nyugdijas-pricasso.htmlA hamarosan 70 éves ausztrál férfi óriási megdöbbenést keltett egy tehetségkutatóban: a péniszével festett portrét. NewsOrigoFurcsa eseményeket rögzített egy biztonsági kamera egy üres amerikai kocsmábanhttp://www.life.hu/news/20190801-furcsa-esemenyeket-rogzitett-egy-biztonsagi-kamera-egy-ures-amerikai-kocsmaban.htmlA biztonsági kamera szeme mindent lát, így derült fény arra, hogy az üres kocsma nem is annyira üres. NewsOrigoElhunyt Bóta Enikő egykori válogatott röplabdázóhttp://www.life.hu/news/20190801-elhunyt-bota-eniko-egykori-valogatott-roplabdazo.htmlElhunyt Bóta Enikő egykori válogatott röplabdázó. 51 éves volt. News--Ez a matematikai feladvány osztja meg az internetethttp://www.life.hu/news/20190801-ez-a-matematikai-feladvany-osztja-kette-az-internetet.htmlEgy matematikai feladvány megoldásán rágódik az internet népe. NewsOrigoTakaróval kapták el a szomszédok az ötödik emeletről leesett kínai fiúthttp://www.life.hu/news/20190801-takaroval-kaptak-el-a-szomszedok-az-otodik-emeletrol-leesett-kinai-fiut.htmlLeesett egy kínai lakóház ötödik emeletének erkélyéről egy hároméves fiú, aki sértetlenül túlélte a balesetet, hála a szomszédoknak, akik egy kifeszített takaróval kapták el a gyermeket – adta hírül a helyi sajtó. NewsOrigo





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.