Pataki Ádám cukrász Gesztesi Károly Liptai Claudia Gesztesi Panka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár saját bevallása szerint lázadó kamasz volt, a 13 éves Pankának sem enged meg mindent Liptai Claudia. A műsorvezető nem tagadja, lánya kamaszkora sem teljesen problémamentes, az iskolai dolgok miatt például van, hogy egymásnak feszülnek. 

"Ezt a kamaszodás dolgot igyekszem két oldalról megközelíteni. Van, amiben azt mondom, hogy hadd szaladjon, menjen arra, amerre szeretne, de alapjáraton én egy kicsit poroszos, keménykezű asszony vagyok. Például gyűlölöm a semmittevést és a semmirekellést. Szerencsére ezt Panka is jól tudja, így ebből nincs vitánk. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy nem is lenne ideje elkallódni, hiszen egy nagyon jó és kemény suliba jár, mellette pedig sportol. Így tudom, ha csak éppen pihen, azt csakis azért teszi, mert valóban elfáradt és nem azért, mert nem tud magával mit kezdeni. Az iskola kapcsán szigorúan elszámoltatom, ami most már egy állandó harcforrás lett közöttünk, de ha vita is van, mindig az jut eszembe, hogy én sokkal szörnyűbb tizenhárom éves voltam, mint amilyen most ő..." - mesélte a Ripostnak Liptai Claudia.

„Szerencsés vagyok, hiszen iszonyúan jó a kapcsolatunk Panka apjával, Gesztesi Karcsival és természetesen Ádámra is mindenben támaszkodhatok. Van is így hármunknak egy közös csoportunk a Facebookon, ahová a család összes gyerekével kapcsolatos nyűgünket beírhatjuk, és mindig akad valaki, aki megírja a jó megoldást, vagy csak simán jót röhögünk a tehetetlenségünkön. Bevallom, én például néha nehezen viselem, hogy Panka ellent mond nekem. Senki nem tudja úgy forgatni a szemét, ahogy ő teszi. De mindent összevetve úgy látom, hogy az ő kamaszkora számomra simán túlélhető" - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.