Letartóztatták a feleségét kegyetlenül meggyilkoló tárnoki férfit

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság kegyetlen Tárnok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mentális zavarokkal küzd az a tárnoki férfi, aki megalapozottan gyanúsítható felesége brutális megölésével, és saját magát adta fel pénteken a rendőrségen. A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a letartóztatásá. 

A férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanúsított skizoaffektív zavarban szenved és 10 éve rendszeres orvosi kezelés alatt áll. Többször került mániás állapotba, de eddig közvetlen veszélyeztető magatartást nem tanúsított.

Brutális gyilkosságot követett el a tárnoki férfi - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


November 7-én kezelőorvosánál járt, aki új gyógyszer bevezetését javasolta számára. A gyanúsított tárnoki családi házukban pénteken kora reggel a feleségét brutális módon meggyilkolta. A bűncselekmény rendkívül brutális jellegére és a gyanúsított pszichikai állapotára tekintettel kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés biztosítja a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöbölését, illetve azt, hogy a gyanúsított betegségénél fogva ne kövessen el újabb bűncselekményt - írták.

A bíróság meghallgatta a gyanúsítottat és az indítványban javasolt intézkedésnek megfelelően elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróság döntés-előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb december 10-ig. A letartóztatás végrehajtására az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetet jelölték ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.