Demcsák Zsuzsa Krishan
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas lendülettel kezdte szervezni magyarországi esküvőjét Demcsák Zsuzsa és Krishan. A műsorvezető úgy tervezte, hogy augusztusi születésnapján már házas lesz, de nem így alakult. Ugyanis a hazai jogszabályok értelmében jó néhány iratot be kell szerezniük és hivatalosan lefordíttatni ahhoz, hogy hivatalosan is egybekeljenek. Krishan hazarepült és azóta vissza is tért a megfelelő papírokkal, de úgy tűnik, még mindig hiányzik valami. 

„Nemrég az egyik belvárosi kerület önkormányzatánál jártam, ahol egy közeli ismerősöm dolgozik és éppen belefutottam a távozó Demcsák Zsuzsába és az indiai férfiba. Mit mondjak, nem voltak éppen jókedvűek. Természetesen rákérdeztem a barátnőmnél, hogy mi történt és persze ő hamar ki is derítette a dolgot. Azt mondták neki, hogy valami gond van, a papírokkal ezért az anyakönyvvezető nem adhatja össze őket. Meg is értem, hogy zaklatottak, hiszen ahogy olvastam, már rengeteg mindent megtettek annak érdekében, hogy házasok lehessenek..." - nyilatkozta a Ripostnak egy informátor, amit Zsuzsa egyik ismerőse is alátámasztott.

Forrás: TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.