Szenvedélyes lottózó Kárász Róbert: megálmodta a nyerőszámokat

Fotó: Polyák Attila/Origo -
Kárász Róbert lottó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden idők csúcsnyereménye, 5,585 milliárd forint nyerhető a most a lottón. Ennek apropóján Kárász Róbert elmondta, szenvedélyes játékos. 

Kárász Róbert a ripostnakelárulta, soha nem hagy ki egy hetet sem, és havi több tízezret költ a játékra.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„Még 1994-ben megálmodtam a nyerőszámokat és azóta azokat játszom meg. Helyesbítek: minden hónapban veszek 100 gépiszelvényt és azonfelül megjátszom a saját számaimat is" – mondta el, és folytatta: „Hiszek az energiákban, így azt is tudom, hogy csak úgy lehet nyerni, ha az ember kitartó és koncentrál. Ezért játszom meg minden hónapban a megálmodott számokat, mert tudom, hogy egyszer be fog jönni. Persze addig, havonta több mint 30 ezer forintot költök játékra, de egyáltalán nem bánom."

„Van egy olyan érzésem, hogy én már nem leszek, amikor kihúzzák a számaimat. A lányaimat megkértem, hogy ha meghalok, utána is folytassák a hagyományt és vegyék meg apa szokásos lottószelvényeit" – tette hozzá a műsorvezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.