Mint ahogyan azt megírtuk, napvilágot látott, hogy számtalan magyar úszónak és edzőiknek pozitív lett a koronavírus tesztjük. A Magyar Úszó Szövetség 130 dupla tesztet végeztetett el saját költségére azért, hogy a sportolók folytathassák az edzéseiket. A sportolásnak azt a feltételt szabták, hogy két negatív tesztet be kell mutatni. Bár a szövetség nem nevezte meg a koronavírus-pozitív eredmények gazdáit, néhány sportoló önbejelentést tett. A Life.hu megkereste dr. Sós Csaba szövetségi kapitány fiát, a szintén úszó Sós Dánielt, mert tudomásunkra jutott, hogy ő is elkapta a vírust. A fiatal úszó csak nekünk adott exkluzív interjújában ezt megerősítette, és rögtön hozzá is tette, édesapja tesztjei negatívak lettek. Dani az Egyesült Államok középkeleti részén, Kentuckyban jár egyetemre, onnan kellett hazautaznia a határzárás előtt.

"A bajnokság miatt a kinti csapattal edzettem, amikor allergiás tüneteket észleltem magamon, mint például a tüsszögés, viszkető szemek, bedugult orr. Ez gyorsan el is múlt, majd elindult a lavina: az egyetem bezárt, online oktatásra tértünk át. A szüleimmel és az edzőmmel egyeztetve még aznap vettem repülőjegyet, hogy az országzárás előtt Magyarországra utazhassak. Ekkor még úgy volt, lesz magyarországi edzőtábor, emiatt is jobbnak láttam hazajönni. Az allergiás tüneteim elmúltak, viszont itthon nagyapám régi lakásába költöztem, hogy ne kelljen a szüleimnek is önkéntes karanténba vonulniuk, ekkor felerősödtek az allergia jelei" - kezdte az úszó, akinek a koronavírus-vizsgálata a megérkezését követő héten volt.

Forrás: Sós Dániel/Facebook

"Egy hotelbe költöztem át, hogy sterilebb körülmények közt várjam a vizsgálat eredményét. Március 23-án negatív tesztem lett, 26-án a második vizsgálat eredménye pozitív lett. Senki nem mondta, hogy az első tesztelés eredménye nem lesz 100 százalékban pontos, ezért hazamentem a szüleimhez" - emlékezett vissza a sportoló.

Danit 31-én hívták a laboratóriumból, amikor közölték vele, hogy koronavírus fertőzött lett. "Ha közlik az első vizsgálatnál, hogy annak az eredménye még nem vehető biztosra, nem költözöm haza, hogy ezzel veszélyeztessek bárkit. Így, hogy a második szűrésem pozitív lett, az egész családnak hatósági karanténban kell lennie. Édesapám mindkét tesztje negatív lett. Éppen a járványügyet várjuk, hogy a kontaktkutatást megkezdjék."

Dani elmondta, értesített mindenkit, akivel az elmúlt napokban találkozott. "Azért is kellemetlen ez az egész, mert nem tudható, hogy hol szedtem össze. Kentuckyban két igazolt esetről jelentettek hírt, de egyik sem abban a városban volt, ahol én laktam. Felmerült az is, hogy a repülő levegőkeringetéstől, vagy a vizsgálat alatt kaptam el, bár a laborban minden higiénikus volt, folyamatosan fertőtlenítettek, mindenki távol állt mindenkitől."

Forrás: Sós Dániel/Facebook

Sós Dani jelenleg tünetmentes, mint mondta, 95 százalékosnak érzi magát, a szokásos tavaszi allergiaszezonhoz alkalmazkodva, jó erőben. "Fél másodpercre voltam az "A" szinttől az Olimpiai kvalifikáción, így nagy eséllyel mentem neki a Nyári Játékoknak. Pozitív tapasztalatnak élem meg, hogy elhalasztották az Olimpiát, hiszen így van még egy évem a legjobb teljesítményért küzdeni" - zárta az interjút az úszó.