Ugyan a momfluencerek (influenszer anyukák) rózsaszín filtert helyeznek a szülői lét elé, a gyereknevelés valójában a legidegőrlőbb feladat az életben, melyből alsó hangon tizennyolc évig nincs menekvés. Aligha lehet papírforma szerint terelgetni gyerekünket az élet útvesztőjében, ám vannak olyan tipikus malőrök, amivel egy életre elzárkózik tőlünk alfa és Z generációs utódunk.
Teljesen természetes, hogy szülő és gyereke a kamaszkor előrehaladtával eltávolodik egymástól, amin a technológia fejlődése és generációs különbségek sem segítenek.
A Z és alfa generációs gyerekünket azonban néhány tipikus hibával még messzebb lökjük magunktól és tovább tágítjuk a generációs szakadékot.
„Ezek a mai fiatalok” – Talán soha korábban nem volt olyan kiélezett ez a mondat, mint 2025-ben, amikor a számítástechnika rapid fejlődése okán nagyra tágult a generációs szakadék. Ha egy Z generációs azt érzékeli, hogy nem vesszük emberszámba, semmibe vesszük véleményét, csak azt érjük el, hogy teljesen kizárjon minket az életéből.
Pszichológusok minden tanácsa ellenére sok szülő még mindig a gyerekei által akarja megélni be nem teljesített álmait. Azonban a Z generációtól lefelé már makacsabbak a gyerekek, minthogy megadják magukat a szülői nyomásnak, heves ellenállásba kezdenek.
A látástól-vakulásig dolgozó szülőnek kevés ideje, türelme, energiája marad időt tölteni a gyerekkel. Pedig ha a gyerekkel való interakció kizárólag a nevelésre, fegyelmezésre koncentrálódik, a fejében az a kép alakul ki, hogy a szülő minden jó elrontója.
A minőségi időnek nem hosszúnak, hanem tartalmasnak kell lennie, érdemes a hétköznapokba olyan rutinokat csempészni, amelyekkel megerősödik a kapcsolat.
Egy X és korai Y generációs szülő még egy olyan világban szocializálódott, amikor még nem lapult okostelefon a zsebben, amivel bármikor kapcsolatot teremthetünk bárkivel. A szoros szülő-gyerek kapcsolathoz elengedhetetlen, hogy megismerjük a másik világát, különben csak elbeszélünk egymás mellett.
Jó kommunikáció minden egészséges kapcsolat alapja, ezért a más világban szocializálódott alfa és Z generációk tagjainak mindennél fontosabb a mély, őszinte beszélgetések. Ha nem beszélgetnek velük eleget, azt hihetik, hogy csalódtak benne, nem elég fontos, és eltávolodik tőlünk. Beszélgetések nélkül meg sem érthetjük egy mai tinédzser problémáit, világképét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.