Egy rejtélyes alak rendszeresen belepiszkít a hódmezővásárhelyi strand medencéjébe

strand Hódmezővásárhely Török Sándor Strandfürdő fekália
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hódmezővásárhelyen nem élvezhetik a nyugodt fürdőzést a stranodlók, ugyanis valaki az elmúlt hetekben rendszeresen belepiszkít. A vízben úszó fekália miatt pedig már öt-hat alkalommal le is kellett engedni a a medence vizét.

Egy rejtélyes alak keseríti meg a kánikulában enyhülésre vágyók pihenését, ugyanis illemhelynek használja a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő meleg vizes medencéjét - írja a Délmagyarország.

Két évvel ezelőtt is történt hasonló incidens, akkor a törzsvendégek, az úszómesterek és a kamerák segítségével sikerült leszoktatni róla az illetőt. A fürdő vezetősége most is hasonló megoldásban gondolkodik.

A vezetőség részéről felmerült az is, hogy a vandalizmus és korrupció elleni rendelet hatálya alatt adjunk jutalmat a nyomravezetőnek. Ha meglesz a szégyenteljes dolgot elkövető illető, feljelentjük és bepereljük – mondta a polgármester.

Egy rejtélyes alak rendszeresen belepiszkít a hódmezővásárhelyi strand medencéjébe (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A víz leeresztése, a medence fertőtlenítése alkalmanként 200 ezer forintba kerül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.