Gulyás Gergely bejelentése: ekkor jöhet a járványügyi korlátozások enyhítése

Forrás: MTI/Balogh Zoltán -
bejelentés Kormányinfó Gulyás Gergely
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Március elsején jár le a járványügyi védekezés miatt hozott korlátozó intézkedések időbeli hatálya, így a kormánynak újra döntenie kell.

November 11. óta vannak hatályban a jelenlegi járványügyi korlátozások, amik segítettek a viírus terjedésének megakadályozásában és az egészségügy tehermentesítésében.

Gulyás Gergely elmondta, hogy az enyhítések addig nem indokoltak, ameddig a járványügyi szakemberek azt nem javasolják. Figyelmeztett, hogy a járvány harmadik hulláma elérte az országot.
Március 15-ig maradnak a jelenlegi korlátozások, eddig látnak előre, természetesen a kormány is szeretné, ha minél előbb nyithatna szolgáltatószektor.
A brit mutáns gyorsabban terjed, a következő hetekben nagyon rossz számokat láthatunk Magyarországon, sokan lesznek lélegeztetőgépen is. A veszélyeztetettek beoltásának köszönhetően a halálozási adatokban talán nem lesz akkora romlás. A mácius 15. utáni helyzetről majd akkor tudnak beszélni, mondta Gulyás Gergely .

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.