másfél méteres távolság fegyver koronavírus Szeged
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy szegedi élelmiszerüzletben, a zárás előtti percekben balhézott össze két férfi. Az egyikük fergyvert rántott.

A járványhelyzet miatt mindenkinek az idegei pattanásik feszültek, egyre nagyobb a feszültség az emberekben. Jól mutatja ezt az eset is, amit kedden történt Szegeden. Két vásárló úgy összebalhézott a másfél méteres távolság batartásán a zárás előtti órákban, hogy az egyikük fegyvert is rántott. Szerencsére egy kasszás és egy másik vásárló közbelépett, így nem történt tragédia.

"A két férfi sorban állt, aztán az egyikük felcsattant, és vitatkozni kezdtek. Először oda sem figyeltem, ilyenkor mindenki feszült, elhangzik itt is egy-két ingerült mondat, főleg este. De akkor már én is nagyot néztem, amikor lökdösődni kezdtek a kasszáknál. Ekkor az egyik őr kitessékelte a hepciáskodó feleket, akik viszont nem hagyták abba, dulakodni kezdtek a kasszák és kijárat között. Kilökdösték egymást az ajtón, aztán egymásba kapaszkodva legurultak a kinti lépcsőn, de ahogy láttam, még ott is ordítottak és csépelték egymást, majd egy vendég és egy kasszás rohant oda. Ekkor még nagyobb sivalkodás volt, hallottuk, ahogy ordítják, hogy fegyver van nála. Bár kiderült, hogy „csupán" gázfegyver, döbbenet, hogy azzal jár valaki vásárolni. Az ember már fél kitenni a lábát" - mesélte a Borsnak egy szamtanú.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.