Újabb szállítmány Szputnyik vakcina érkezéséről számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden hajnalban a Facebook-oldalán.

A miniszter hangsúlyozta: "szeretnénk visszaadni az embereknek minél előbb a korábbi, normális életkörülményeket, ehhez pedig arra van szükség, hogy az európai szinten eddig is éllovas oltási ütemet tovább fokozzuk, ehhez pedig oltóanyagokra van szükség", és azt is elmondta, 480 ezer oltóanyag várható, amelyek között első és második komponensű is van.

Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Hozzátette: "az idő bebizonyította, hogy helyes döntést hoztunk, amikor úgy döntöttünk, hogy Oroszországból is vásárolunk oltóanyagokat, hiszen ha ezt nem tettük volna meg, ma egymillió emberrel lennének kevesebben biztonságban".