Nem kell koronavírus-teszt az angliai beutazáshoz, de van egy feltétele

Forrás: AFP/Justin Tallis -
beoltottak Anglia koronavírus beutazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jövő hónap elejétől nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták - jelentette be pénteken Grant Shapps brit közlekedési miniszter.

Az intézkedés október 4-én lép életbe azok számára, akik nem a brit kormány által vörös - vagyis a legmagasabb járványkockázatú - kategóriába sorolt országokból utaznak Angliába.

Shapps a Twitter portálon közzétett tájékoztatásában közölte azt is, hogy egy későbbi októberi időponttól az angliai érkezés után sem kell PCR-tesztnek alávetniük magukat a nem vörös besorolású országokból érkező, teljesen beoltott utazóknak, hanem elégséges lesz egy sokkal olcsóbb gyorsteszt.
A miniszter bejelentette azt is, hogy október 4-től megszűnik a zöld és a sárga járványkockázati besorolás - az utóbbiba tartozik jelenleg Magyarország is -, és csak a vörös kategória marad meg. A vörös kategórián kívüli országokból így egyszerűbbé válik az angliai beutazás - hangsúlyozta Shapps.
A brit közlekedési minisztérium által nem sokkal később, péntek este ismertetett részletes tájékoztatás szerint az angliai beutazás előtti koronavírus-teszt kötelmének feloldása azokra vonatkozik majd, akik az utazás időpontja előtt legalább két héttel az oltás mindkét adagját megkapták.

Az Európai Unióból érkezőknek olyan vakcinával kell előzetesen beoltatniuk magukat, amelynek alkalmazását az EU gyógyszerfelügyelete (EMA) engedélyezte. A minisztériumi tájékoztatás szerint október végétől a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból érkezők számára megszűnik az érkezés utáni második napon elvégzendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett az olcsóbb gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz.
Ha ez pozitívnak bizonyul, akkor el kell végeztetni egy PCR-tesztet, de a jelenlegi szabályozástól eltérően ez ingyenes lesz.

Utasok a londoni Heathrow repülőtéren Forrás: AFP/Justin Tallis


A közlekedési tárca pénteki tájékoztatásában hangsúlyozza, hogy ez a módosítás október 4-én még nem lép életbe, az aznaptól Angliába érkezőknek még el kell végeztetniük a második napon kötelező PCR-koronavírustesztet. E kötelem megszűnésének pontos dátumát a minisztérium egyelőre nem közölte, az ismertetésben csak annyi szerepel, hogy az angliai érkezés utáni tesztelőírás módosításának időpontja várhatóan egybeesik az angliai iskolák októberi őszi szünetének végével.
Az előírások enyhítése egyelőre Angliára vonatkozik, az Egyesült Királyság többi országának - Skócia, Wales, Észak-Írország - kormányai saját hatáskörükben döntenek arról, hogy követik-e az angliai módosításokat.

A jelenlegi brit szabályozás szerint azok az európai uniós és amerikai állampolgárok, akik mindkét dózist megkapták az Európai Gyógyszerügynökség, illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által jóváhagyott oltóanyagok valamelyikéből, karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába, de indulásuk előtt és érkezésük után egy-egy PCR-tesztet el kell végeztetniük saját költségükön. Ugyanez érvényes a külföldre látogató és onnan hazatérő brit állampolgárokra. Ez a tesztelési kötelezettség a népesebb családokra esetenként több száz font többletköltséget ró az utazási kiadásokon felül, és a brit turisztikai szakma hosszú ideje erőteljesen lobbizott a rendszer felülvizsgálatáért.

A szakmai szervezetek üdvözölték a közlekedési tárca pénteki bejelentését, de további enyhítéseket sürgettek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.