Olaszországi gyerekgyilkosság: "Kihúzták a hűtőből az elhunyt kisfiamat" - megtörten nyilatkozott az apa

Forrás: Shutterstock -
Olaszország gyerekgyilkosság anya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több késszúrással gyilkolta meg gyermekét Olaszországban az anya, mert ideiglenesen az apánál helyezték volna el a kisfiút. Az összetört apa kiutazott, hogy hazahozza a gyermek földi maradványait, de a gyilkosság helyszínére képtelen volt elmenni. 

Kegyetlenül végzett gyermekével az anya Olaszországban, mert a kisfiút ideiglenesen az apánál helyezték volna el. A nő több késszúrással ölte meg a kétéves Alexet, testéről fotót is küldött az apának, majd bement egy szupermarketbe és a futószalagra helyezte a kicsit testét. Az édesapa most Olaszországba utazott.

Kihúzták a hűtőből az elhunyt kisfiamat. Felemeltem róla a leplet, de csak az arcát voltam képes megnézni. Megszakadt a szívem.

Borsnak

Szeretnék már mielőbb túl lenni ezen a borzalmon,

Az apa nem ment el a gyilkosság helyszínére - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

"

A bíró a rendelkezésére álló információkból arra a következtetésre jutott, hogy Katalin előre eltervezetten ölte meg Alexet.

Azt kívánom, hogy Katalin élete végéig maradjon börtönben"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.