Hopp Csillát kisfia halála miatt gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsították, de megszüntették az eljárást vele szemben, erre a döntésre reagált most L.L. Junior. 

Hopp Csilla és L.L. Junior kisebbik közös gyereke egy tragikus balesetben vesztette életét: kiszaladt az útra, és elütötte egy autó. Az anyát gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsították, de most megszüntették az eljárást vele szemben. Az illetékes kerületi ügyészség álláspontja szerint az édesanya barátnője mulasztott, ezért vele szemben emeltek vádat.

L.L. Junior reagált az ügyészség döntéséreForrás: L.L. Junior/Instagram

"Őszintén örülök annak, hogy nem emeltek vádat a gyermekem édesanyja ellen, és így Csilla is megkönnyebbülhet. Osztozom az örömében, mert az ő öröme a kisfiunk, Lacika öröme is, amely miatt a gyermekünk boldog és kiegyensúlyozott lehet, ezáltal én is.
Ettől függetlenül Dávidkát semmi nem hozza vissza, életem utolsó napjáig gyászolom őt.Olvastam az ügyészség közleményét, és azt tudom mondani, hogy olyan nincs, hogy ne legyen felelőse egy hároméves gyerek halálának. A közleményt olvasva beigazolódott, hogy nem Csilla fogta a gyermekünk kezét, hanem a barátnője felügyeletére bízta Dávidkát, aki korábban éveken át vigyázott a fiúkra, és addig a napig nem is volt soha semmi gond" - mondta a Blikknek L.L. Junior.