Bombatalálat ért egy ukrán óvodát: születésnapja előtt halt meg az egyik kisgyerek

Oroszország Ukrajna óvoda háború Orosz-ukrán háború orosz ukrán háború áldozat bombatalálat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két hete folynak a harcok Ukrajnában. Az orosz hadsereg először csak a katonai támaszpontokat támadta, most azonban már a civilek lakta területek sincsenek biztonságban. Lakóházakat, hidakat és útvonalakat, valamint intézményeket is lebombáztak. A harcok során elpusztítottak egy óvodát, ahol többen is életüket vesztették.

Szörnyű tragédia rázta meg az amúgy is megviselt ukrán társadalmat. A bombatámadásban megsemmisült ukrán óvodában hat ember vesztette életét, akik közül ketten gyermekek voltak. Az áldozatok közt van a hétéves Alisa is, aki pár hónappal a nyolcadik születésnapja előtt örökre lehunyta a szemét.

A kislányt saját nagyapja próbálta megmenteni, de a támadásban ő is életét vesztette. A férfi ráadásul a kis Alisa szeme láttára esett össze. Alisát még sikerült élve kórházba szállítani, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni – írja a Bors.

A harcok során eddig közel 40 gyermek halt meg, a legfiatalabb áldozat egy negyvennapos csecsemő, aki tüdőgyulladást kapott menekülés közben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.