Marilyn Manson-botrány: fia miatt állt nyilvánosság elé az egyik áldozat

Marilyn Manson Evan Rachel Wood Brian Warner zaklatási botrány szexuális zaklatás zaklatási ügy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt robbant ki a botrányhős énekes, Marilyn Manson zaklatási ügye. Korábbi jegyese, a népszerű színésznő volt az első, aki kiállt a nyilvánosság elé és megnevezte zaklatóját.

Evan Rachel Wood mellett több másik nő is szexuális erőszakkal vádolta meg Marilyn Mansont és készek bíróságra elé vinni az ügyet. Kezdetben Wood is úgy gondolta, hogy majd a tárgyalóteremben áll elő a történetével, és eskü alatt vall arról, hogy Manson megerőszakolta. Végül mégis nyilvánosságra hozta az ügyet, ebben pedig fiának volt nagy szerepe. Jack volt az, aki ráébresztette: nem szabad csendben maradnia.

– idézi a 24.hu Wood interjúját, amelyet a színésznő Drew Barrymore-nak adott.

Úgy érezte, meg kell tennie mindezt a fia érdekében Forrás: AFP/2020 Getty Images/Frazer Harrison

Wood nemrég őszintén vallott egyik legrosszabb élményéről. Elmesélte, hogy Manson Heart-Shaped Glasses című dalához készült videóban egy szexjelenet felvételére készültek, ami aztán csúnyán elfajult, az imitált szeretkezésből nemi erőszak lett.

"Megbeszéltünk egy szimulált szexjelenetet, de amint a kamerák forogtak, ő elkezdett igazéból behatolni.

Ebbe soha nem egyeztem bele. Profi színésznő vagyok, egész életemben ezt csináltam; soha életemben nem voltam még ilyen amatőr forgatáson, egészen addig a napig."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.