nyári időszámítás tavasz óraátállítás 2022 óraátállítás tavaszi időszámítás Nyár óra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hetek óta egyre hosszabbodnak a nappalok. Aki korán kel, már észrevehette, hogy öt óra körül világosodik, azonban ennek hamarosan vége, ugyanis jön a nyári óraátállítás!

A nyári időszámítás 2022-ben március 27-én, vasárnap kezdődik. Március utolsó vasárnapján hajnali 2 óráról 3-ra kell állítani az órákat. Ez azt jelenti, hogy egy órával kevesebbet aludhatunk.

Az óraátállítás nem csak az emberi szervezetre lesz hatással, hanem a tömegközlekedési eszközök menetrendjére is. Az MTI közleménye szerint az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét befolyásolja, valamint a Volánbusz néhány hajnali járatát is érinti. Budapesten egyes éjszakai járatok menetrendje változik vasárnap hajnalban.

A Budapest-Esztergom, a Budapest-Vác-Szob, a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, a Budapest-Szolnok-Békéscsaba, a Debrecen-Nagykereki, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Lajosmizse és a Budapest-Kunszentmiklós-Tass vonalon közlekedő egyes belföldi vonatokat érinti az óraátállítás.

Egyes járatok menetrendje változhat Forrás: Medgyesi Milán - Origo

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki közleményben tudatta, hogy az óraállítás miatt hajnalban a legtöbb éjszakai járat közlekedése nem változik, a 2 óra előtti és a 3 óra után indulásokat kell figyelni a menetrendben. Ebben az időszakban, várhatóan hajnali 2 és 4 óra között a közterületi kijelzők nem üzemelnek majd.

Közölték, mivel egyes járatokat az óraállítás időpontja menetközben ér, a 918-as, a 937-es, a 938-as, a 940-es, a 943-as, a 948-as, a 950-es és a 950A, a 956-os, a 964-es, a 972-es, a 972B, a 980-as, a 990-es, a 992-es, a 994-es, a 996-os, a 998-as és a 999-es busz esetében egy-két indulás időpontja is változik. További részleteket a BKK honlapján és a Budapest GO applikációban találhatnak az utasok.

Sokan nem szeretik az óraátállítást, és mára az Unió megszavazta a kötelező szabályozás eltörlését. A tagállamok maguk dönthetnek arról, alkalmazzák-e az évtizedek óta működő rendszert. A Magyar Alvás Szövetség elnöke szerint hazánkban még 5 évig biztosan marad a kétféle időszámítás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.