Elhunyt a világ legidősebb embere - 119 éves volt

halál legidősebb ember rekord
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 1903. január 2-án született Kane Tanaka 2019-ben vonult be a Guinness Rekordok Könyvébe a világ legidősebb embereként. 2022. április 19-én hunyt el, öt unokája és nyolc ükunokája gyászolja.

Bár a néhai rekorder születési idejeként a fenti dátumot regisztrálták, rokonai elmondása alapján ő valójában 1902. decemberében, koraszülöttként jött világra, ezért várt családja a hivatalos anyakönyvi bejegyeztetéssel, mert nem tudták, életben marad-e.

Tanaka a Kjúsú nevű japán szigeten cseperedett fel, 1922-ben kötött házasságot az unokatestvérével, akitől négy gyermeke született. Elképesztő vitalitásának köszönhette, hogy túlélt több rákos betegséget, pedig állítólag nem vetette meg az édességeket és a szénsavas üdítőket sem.

A matuzsálemi kort megért hölgy élete végéig megőrizte tanulási kedvét és tettrekészségét, minden nap 6-kor kelt, rendszeresen matekozott és gyakran elverte az idősotthon munkatársait különféle táblajátékokban. Utolsó éveit komolyabb egészségügyi krízisektől mentesen, békésen töltötte, a kórházi ágyon aludt el örökre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.