Vonat gázolta halálra a 15 éves Ákost, aki motorozni indult a barátjával

Forrás: Shutterstock -
gázolás halál barát tragédia vonat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A középiskolás fiút egy vonat gázolta halálra Hort és Vámosgyörk között: esélye sem volt a túlélésre.

A 15 éves Ballagó Ákos egy barátjával motorozott, amikor egy vasúti átkelőben a sínekre hajtott és elgázolta az éppen akkor érkező intercity. A fiú péntek délután így köszönt el apjától:

A középiskolás fiú édesanyja akkor egy céges rendezvényen volt, így nem hallhatta gyermeke utolsó szavait. A Bors úgy tudja, Ákos egy barátjával töltötte a délutánt. Bence lemaradt, Ákos pedig elkezdte keresni. Egyelőre nem tudni, hogy miért, de a fiú a sínekre hajtott, és frontálisan ütközött az éppen érkező vonattal, ami közel 200 méteren keresztül tolta maga előtt. A fiúnak esélye sem volt a túlélésre.

Forrás: Shutterstock

A fiú édesapja azt mondja, Ákos mindig komolyan vette a szabályokat, és körültekintően motorozott. A fiú autószerelőnek készült és aktívan focizott, ahogy apja fogalmaz, igazi vagány gyerek volt.

"Péntek este rendőrök jöttek, és mondták, hadd jöjjenek be. Ebből már sejtettem, hogy baj van. Egy perccel később már tudtam, hogy mi történt. A helyszínre képtelen voltam kimenni. Nem vagyok olyan típus, aki az átjáróban fog síremléket kitenni. A Kékesen van egy kegyeleti hely a motorosnak, inkább oda teszünk majd le egy táblát"

– mondta az édesapa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.