Brutális károkat okozott a vihar: közel 300 helyszínre riasztották a tűzoltókat

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
eső katasztrófavédelem tűzoltó vihar zápor riasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kétszázkilenc helyszínre riasztották a tűzoltókat az országban a csütörtöki vihar miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese péntek reggel az MTI-vel.

Dóka Imre közleményében azt írta: a legtöbbet a fővárosban, 42 esetben, Pest megyében 41, Baranyában 28, Tolna megyében pedig 26 esetben segítettek a tűzoltók. Emellett Komárom-Esztergom, Heves, Győr, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyében is több feladatot adott a viharos erejű szél és a hirtelen lezúduló csapadék.

A nagy mennyiségű, hirtelen lezúduló eső utakat, pincéket, garázsokat, alagsori helyiségeket öntött el, de leszakadt faágak, kidőlt fák is több helyen fennakadásokat okoztak.
A szóvivőhelyettes emlékeztetett: Pest megyében, a 12-es főút 16-18 kilométere között a felhőszakadás miatt partomlás volt, amely a vasúti és a közúti közlekedést is érintette. Tolna megyében, Kaposszekcső belterületén a 611-es út a heves esőzés miatt egy helyen beszakadt.

Eláztatta a vihar az országot. Fotó: Csudai Sándor - Origo

A fővárosban több esetben elakadt vagy árokba csúszott jármű mentéséhez is riasztották a tűzoltókat.
Budapesten főként pincékbe, ingatlanokba befolyt vizet és kidőlt fákat távolítottak el. A II. kerületben, a Keleti Károly utcában egy nagy faág lehasadt és egy autóra esett, míg Fóton két gépkocsira dőlt egy fa. Pilisszentivánon mintegy ötven négyzetméteren beázott egy iskola teteje, több helyen leszakadt a mennyezet, három helyiséget le kellett zárni.
Baranya megyében főként a megyeszékhelyre és környékére riasztották a vihar miatt a tűzoltókat. Pécsen, a Balácsi úton a lakóházak védelméért homokzsákkal is védekezni kellett. Tolna megyében elsősorban Kaposszekcsőről és Dombóvárról kérték a tűzoltók segítségét, az esetek túlnyomó többségében ott is a hirtelen lezúduló csapadék miatt. A megyében néhány helyen a tűzoltók még most is dolgoznak - összegezte a vihar következményeit közleményében az OKF szóvivőhelyettese.

MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.