Brad Pitt újra a pályán: de vajon az F1: A film tényleg beér a célba? − Filmkritika

Láttad már, amikor valaki 300-zal száguld az egyenesben, majd a kanyarban szó szerint kiesik a pályáról? Na, pont ilyen az F1: A film. Pedig az alapötlet biztató volt: Brad Pitt egy kiöregedett Forma–1-es pilótát játszik, aki visszatér a száguldó cirkuszba. Igen, már itt gyanús, hogy ezt a sztorit legalább ötször láttuk különféle sportágakban. De hátha most más, gondoltuk. Hát nem.

F1: A film kritika – Amikor a motorhang hangosabb, mint a tartalom

Brad Pitt karaktere, Sonny Hayes, egy egykori Forma–1-es pilóta, aki évekkel a visszavonulása után újra volán mögé ül, hogy mentorálja a fiatal tehetséget, Joshua Pierce-t (Damson Idris), miközben maga is rajthoz áll a fictionalistán is túlmutató APX GP nevű csapattal. Visszatér a paddockba, újra versenyez, de közben a saját démonjaival is meg kell küzdenie, vagyis legalábbis elméletben.

A film pont olyan, mint egy túlhypolt újonc: jól néz ki, menő a felszerelése, de az első éles kanyarban már forog is a kavicságyban. A látvány pazar, erről nincs vita – valódi versenypályákon forgattak, valós F1-es csapatok működtek közre, mégis olyan érzésed van a moziban ülve, mintha egy motorsportos reklámfilmet néznél, ami túl hosszúra sikerült.

És akkor ott van Brad Pitt. Angelina Jolie óta mintha már nem is érdekelné a szerepformálás, csak az, hogy a vásznon jól nézzen ki. Ez persze sikerül is neki – de ettől még a film nem lesz jobb. Ahelyett, hogy valódi karaktert formálna, inkább csak menőzik. Napfény, sisak, lassított felvétel, szenvedő arckifejezés. Ennyi. Mintha egy Brad Pitt-rajongói videót néznél YouTube-on, Forma–1-es háttérrel.

A karakterek? Olyan papírvékonyak, hogy átfúj rajtuk a paddock-szél. A történetvezetés kiszámíthatóbb, mint egy Ferrari-stratégia, a párbeszédek pedig annyira műanyagok, hogy már az is csoda, hogy nem olvadtak meg a Hungaroring aszfaltján.

A nyers adrenalin, az emberi drámák, a gépek és emberek közötti párharc – ez itt mind csak díszlet. Az egész film olyan, mint egy F1-es sapkát viselő influenszer: kívülről látványos, de nincs mögötte valódi szenvedély.

Hiába vannak benne valódi pályák, profi kaszkadőrök, CGI és minden, amit a pénz meg tud venni – ha a történet nem működik, akkor az egész csak egy üres doboz. Az F1: A film pont ilyen: szép csomagolás, belül semmi.

És hogy ez mennyire gáz? Nagyon. Mert ez a film nemcsak egy kihagyott ziccer, hanem egyenesen visszalépés a motorsportos mozik történetében. Míg a Rush vagy akár a Senna dokumentumfilm képes volt szívvel-lélekkel mesélni erről a világról, ez a film csak felszínt karcolja, azt is csak hatalmas klisékkel.

Ajánlom-e? 

Őszintén? Nem bántam meg, hogy megnéztem – Egyszer. Mert a moziban, nagyvásznon, dübörgő hangrendszerrel tényleg van egy erőteljes hangulata. Egy pillanatra talán el is hiszed, hogy ott vagy a paddockban. De amint kijössz a teremből, már csak az jut eszedbe: ennyi pénzből és ennyi lehetőségből csak ennyi lett?

Ha valaki igazi Forma–1-es filmet akar látni, nézze újra a Rush-t. Ha igazi drámát akar, ott a Senna vagy a Schumacher dokumentum. Ez a film legfeljebb egy csillogó reklám a motorsport felszínéről – anélkül, hogy igazán bemenne a kanyarba.

Értékelés: 10/6 – És abból 2 pont csak Brad Pittnek jár, mert még mindig jól áll neki az overall.

De az F1 életérzést? Azt nem ő hozza vissza. És főleg nem ebben a filmben.