Hatalmas tragédia! Holtan találta saját lányát a magyar zenész: sejtette, hogy valami nincs rendben

Forrás: Baracs János Facebook oldala -
alkoholmérgezés ivás Baracs János alkoholizmus alkohol Neoton Família
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs is nagyobb fájdalom egy szülő számára, mint elveszíteni a gyermekét. A legendás magyar együttes, a Neoton Família basszusgitárosa, Baracs János soha nem fogja túltenni magát lánya halálán, legfeljebb csak hozzászokik a fájdalomhoz.

Baracs János tavaly decemberben veszítette el felnőtt lányát, ám a szörnyű tragédiáról csak most beszélt először. Mint mondja, nem azért áll nyilvánosság elé, hogy megsajnálják, csupán szeretné felhívni a figyelmet a hazánkat is érintő egyik legsúlyosabb betegségre, az alkoholizmusra. Baracs lányával ugyanis alkoholmérgezés végzett.

"A lányom alkoholista volt, ez az igazság, és sajnos, olyan ember volt, akin nem lehetett segíteni. Hiába próbáltuk, nem fogadta el a segítő kezet" – mesélte a Blikknek a zenész, aki úgy véli, hogy a családját ért sorozatos tragédiák kergették gyermekét az alkohol karjaiba. Baracs első feleségének rákbetegsége majd halála, egy szerelmi csalódás, végül nagymamája elvesztése is megviselte a 38 éves lányt.

Baracs János Forrás: Baracs János Facebook oldala

A zenész gyermeke megpróbált talpra állni és a tragédiát megelőző este lelkesen mesélte édesapjának, hogy másnap reggel állásinterjúra megy.

Baracs János legnagyobb félelme beigazolódott, lányát ugyanis holtan találta az otthonában. Mellette volt egy üres whiskys üveg és egy félig teli borospohár is állt az asztalon. A vizsgálatok kimutatták, hogy extrém magas, azaz halálos volt lánya véralkoholszintje. A tragédia óta eltelt hét hónap sem enyhítette a Neoton zenészének fájdalmát, de ha a történetet olvasva akár egy valaki is úgy dönt, hogy leteszi az alkoholt, úgy véli, hogy már megérte előállnia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.