Kiderült, ki volt a csütörtök esti halálos autóbaleset áldozata

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán -
baleset XI. kerület Budapest áldozat autóbaleset halálos autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, csütörtök éjjel halálos áldozatot követelő autóbaleset történt a főváros XI. kerületében. A jármű villanyoszlopnak csapódott, az utas pedig nem élte túl az ütközést.

A Hunyadi János úton történt balesetben megsérült sofőrt és utasát a budapesti hivatásos tűzoltók emelték ki a megroncsolódott személyautóból. Az ütközés olyan erejű volt, hogy az anyósülésen helyet foglaló utas a helyszínen életét veszítette. Az áldozat egy húszéves lány volt.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Miután kiszabadították, a sofőrt sokáig az úttesten ápolták, majd a hordágyat alácsúsztatva, hőtartó fóliába helyezve emelték a mentőbe és kórházba szállították. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, illetve hogy a sofőr fogyasztott-e bármilyen tudatmódosító szert – írja a budapestkornyeke.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.