Vaslapáttal esett egymásnak két magyar munkás: biztonsági kamera rögzítette a verekedést

Forrás: Shutterstock -
vita videó vaslapát beosztott cigaretta dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem sokon múlott, hogy életveszélyes sérüléseket okozzanak egymásnak, miután durván összevesztek azon, hogy az egyikük rágyújtott egy cigarettára.

Az eset még 2021 tavaszán történt, de csak most hozta nyilvánosságra a videót, illetve az ügy részleteit az Ügyészség. A hivatal honlapján olvasható dokumentum szerint a vitát az váltotta ki, hogy az egyik beosztott a reggeli órákban dohányozni kezdett. A főnök is megkérte a férfit, hogy oltsa el, majd miután eleget tett a kérésnek, később mégis újra rágyújtott.

A vádlott ekkor elkapta a férfi nyakát, a földre rántotta, elvette tőle a cigarettát és eloltotta.

"A bántalmazott férfi a történek miatt bepanaszolta munkatársát, emiatt főnökük kirúgta a vádlottat, és felszólította, hogy hagyja el az üzemet. Mivel ennek az nem tett eleget, főnöke az egyik asztalnak lökte őt. A férfi sem hagyta magát, főnökét gázsprayvel fújta arcon, majd dulakodni kezdtek egymással. A vita odáig fajult, hogy a két férfi vaslapáttal és redőnylábbal felszerelkezve ütötte egymást" – írják a közleményben.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A vádlottak nem okoztak egymásnak súlyos sérüléseket, de mivel az eszközök alkalmasak lettek volna életveszélyes sérülések okozására, ezért a Nógrád Megyei Főügyészség a főnök ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, míg beosztottja ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

"Arra az esetre, ha a vádlottak az ügyben tartandó előkészítő ülésen beismerő vallomást tesznek és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, az ügyészség az üzemvezetővel szemben 2 év végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, míg a beosztottal szemben 300.000 Ft pénzbüntetés kiszabását jelölte meg mértékes indítványként" – olvasható az Ügyészség honlapján.

A videót az esetről ide kattintva tudod megnézni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.