Újabb részletek a letartóztatott felvidéki rapper ügyében: ő volt a bandavezér

Forrás: Shutterstock -
gyanúsított G.w.M V. Bálint rablás bűnbanda L.L. Junior
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hét elején tartóztatták le V. Bálintot, L. L. Junior és G.w.M korábbi zenésztársát.

Ahogy mi is megírtuk, a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) kommandósai a Hotel Bratislava parkolójában ütöttek rajta a négytagú – három férfi és egy nő – bűnbandán, amely a gyanú szerint több rablást is tervezett. A két autóban valódinak tűnő fegyvereket, rendőri álruhákat, sisakokat, golyóálló mellényeket találtak a rendőrök. A hatóságok azt közölték, a banda tagjai magukat rendőrnek álcázva akartak rablásokat elkövetni. Hat személy ellen emeltek vádat.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A Startitup nevű szlovák portál információi szerint a felvidéki rapper, V. Bálint volt a bandavezér, aki együttműködik a rendőrséggel, így lett gyanúsított dr. K. Péter ügyvéd is, aki korábban magas beosztású dunaszerdahelyi rendőr volt. A vallomások szerint az ő feladata volt megmondani, hol érdemes rabolni.

Úgy tudni, a bűnbanda egy halott férfi ingatlanába akart betörni, mivel a házban még maradtak értékes festmények és szőnyegek.

V. Bálint is nem ismeretlen a hazai közönség számára, ugyanis L.L. Juniorral és G.w.M-mel is dolgozott. Korábban mindketten megszólaltak az üggyel kapcsolatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.