Egyéves kisbabát molesztált és több gyereket is zaklatott a rockbanda énekese

Forrás: Thinkstock -
nemi erőszak sztárok magazin szexuális zaklatás szexuális bűnöző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az utóbbi években egyre többekről derül ki, hogy egykor visszaéltek a hatalmukkal, és nemcsak szexuálisan zaklattak másokat, de nemi erőszakot is elkövettek.

Egymás után esnek ki a csontvázak a hollywoodi szekrényekből, és még olyan nagyságokról is kiderültek titkok, mint például Dustin Hoffmann, hogy a producer Harvey Weinsteinről vagy Kevin Spacey-ről ne is beszéljünk.

A #metoo mozgalom előtt, alatt és azóta is rendre előkerülnek botrányos ügyek, melyekben ismert és elismert emberek az elkövetők. Molesztálás, szexuális zaklatás, kiskorúval történt együttlét vagy épp gyermekpornográfia is van a listán. Összeszedtünk néhány hírességek, akiket szexuális bűnözőként tartanak vagy tartottak nyilván.

Roman Polanski

A neves francia filmrendező szexuális zaklatási ügye évtizedek óta húzódik. Polanski csuklóján 1977-ben kattant a bilincs, ugyanis azzal vádolták, hogy bedrogozott és megerőszakolt egy akkor tizenhárom éves fiatal lányt, bizonyos Samantha Geimert. A rendező vádalkut kötött és elismerte bűnösségét a kiskorúval létesített szexuális kapcsolat vádpontjában, annak reményében, hogy a többi pontot majd ejti a bíróság. A bíró azonban visszalépett az egyezségtől, Polanski pedig Franciaországba menekült és mai napig sem tért vissza az Államokba, mert azonnal letartóztatnák.

A neves francia filmrendező szexuális zaklatási ügye évtizedek óta húzódik Forrás: AFP/Valery Hache

Mike Tyson

A világ talán legismertebb ökölvívója szörnyű gyermekkort hagyott a háta mögött, és már korán javítóintézetbe került. A siker a fejébe szállt, nem tudott bánni sem a pénzzel, sem az itallal, ahogyan a kábítószer csábító hívására sem volt képes nemet mondani. A kilencvenes években Mike Tyson együtt töltött egy éjszakát egy Desiree Washington nevű nővel, aki feljelentette őt, mondván, a bokszoló megerőszakolta. A bíróság bűnösnek találta Mike Tysont, aki három év után jó magaviselete miatt hamarabb szabadulhatott a rácsok mögül.

Mike Tyson 1994-ben megbilincselve elhagyja az indianapolisi megyei bíróságot Forrás: AFP/Eugene Garcia

Adam Johnson

A Manchester City egykori focistáját hat év börtönre ítélték, amiért egy 15 éves lánnyal folytatott szexuális viszonyt. A tehetséges lábú sportoló nemcsak csapatát, hanem a nemzeti válogatottat is erősítette, de karrierjét derékba törte féktelen nemi élete. Az ellene felhozott vádak közül kettőben bűnösnek vallotta magát és azt is elismerte, hogy egy kiskorúval bújt ágyba. A teljes büntetésének mindössze a felét töltötte le, mikor 2019-ben szabadlábra bocsájtották, a három év próbaidő pedig idén járhatott le.

Adam Johnson focistát hat év börtönre ítélték Forrás: AFP/Paul Ellis

Tupac Shakur

A tragikus sorsú rapper élete végéig állította, hogy nem erőszakolta meg akkori barátnőjét, Ayanna Jacksont. A bíróság viszont bűnösnek találta a zenészt és 1995-ben szexuális bántalmazás miatt kilenc hónapra börtönbe került. A nő évekkel később egy interjúban mesélte el a részleteket, így derült ki, hogy a megismerkedésük után többször is szeretkeztek, ám ezek közös megegyezésen alapultak. Egy este azonban a nő állítása szerint a rapper és barátai az ő akarata ellenére közösültek vele. A sztori meglehetősen zavaros, és vélhetően sosem derül ki az igazság.

A tragikus sorsú rapper élete végéig állította, hogy nem erőszakolta meg akkori barátnőjét Forrás: AFP/Collection Cinema/Photo12

Ian Watkins

A walesi Lostprophets banda énekese a lista talán legnagyobb szörnyetege. Ian Watkinst egy egyéves kisgyermek megerőszakolásának vádjával tartóztatták le, bűnlajstroma azonban közel sem csak ennyiből állt. Watkins a bíróságon bűnösnek vallotta magát egy 13 év alatti gyermek elleni nemi erőszak kísérletében és szexuális zaklatásában, valamint további három, gyermekeket érintő szexuális zaklatásban.

A walesi Lostprophets banda énekese a lista talán legnagyobb szörnyetege Forrás: Thinkstock

Ezek mellett elítélték illetlen gyermekképek készítésében vagy birtoklásában, és extrém pornográf kép birtoklásának vádjában is, ugyanis a képen egy állaton végzett szexuális aktus látható. A pletykák szerint Watkins a saját rajongóin keresztül cserkészte be áldozatait: a fanatikusok önként belementek, hogy az énekes megerőszakolja gyermekeiket... Ian Watkinst harmincöt év börtönre ítélték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.