Kiderült, ki az újabb, drogbotrányba keveredett celeb: őt fogták el

valóvilág drog drogbotrány celeb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt vonult ki a Terrorelhárítási Központ egy celebhez, akiről kiderült, hogy a ValóVilág egyik korábbi szereplője.

A Terrorelhárítási Központ november 7-én vonult ki egy soproni otthonba, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt. Az illetőről már akkor kiderült, hogy egy korábbi reality szereplője, aki egy darabig kiélvezte a műsorral járó hírnevet, de később már nem lehetett róla hallani.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Mostanra pontosabb információk is kiderültek a férfiról: D. Hunorról van szó, aki a ValóVilág 9. szériájában játszott. Az értesülést a férfi barátai megerősítették a Blikknek.

"Én is úgy tudom, hogy ő az érintett. Közös baráti társaság révén ismertem meg Hunort, és bár hallottam pletykákat róla, nem hittem el, mert rendes, jóravaló fiúként ismertem meg" - mondta az egyik ismerős.

"Hunor mindig adott magára, de az utóbbi időben megszaporodtak a márkás holmijai, menő autója lett, jó ruhái. Nem tudtam pontosan, miből telik neki minderre" - mondta egy másik barát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.